ORSZÁGOS SZÉPSÉGVERSENY

2020.12.02. 11:30

Tündérszépek 2021: Bendes Eszter és Nagy Dóra mindenkit jelentkezésre buzdítanak

2019-ben indítottuk útjára a Tündérszépek elnevezésű szépségversenyünket, mely akkor, majd 2020-ban is nagy népszerűségnek örvendett, mind a jelentkezők, mind olvasóink körében. Ezért idén újra útjára indítjuk a versenyt.

Horváth László

A Tündérszépek 2021 megyei szinten induló, majd regionális fordulókon keresztül országos fizikai döntőig haladó szépségverseny. Célunk egy olyan színvonalas szépségverseny, ahol a hétköznapi lányok is esélyt kaphatnak a nyerésre. A megyei és regionális fordulók az online térben zajlanak, amelyek tétje a következő fordulóba való továbbjutás. Ezeket követi két közönségszavazás, majd az Országos döntő.

A jelentkezést már a hét elején el is indítottuk. Könnyen lehet, hogy éppen Te leszel az, aki a végén elnyeri a címet! Ehhez azonban hosszú, de rengeteg élményben gazdag út vezet, amit több szempontból is érdemes lesz végigjárni.

Amíg az új jelentkezőkre várunk, felkerestük az előző évad indulóit. Nagy Dóra és Bendes Eszter a zsűri által választott megyei továbbjutók között szerepeltek, Eszter az országos fordulóba is bejutott.

Bendes Eszter

Úgy indultam el a Tündérszépek 2020-as versenyen, hogy előtte sosem volt még ilyen tapasztalatom. Voltam egy portfólió fotózáson, amit nagyon élveztem, és úgy gondoltam, az ott készült fotókkal kipróbálom magam. Így én nem vettem részt a stúdiófotózásokon, amit visszatekintve kissé bánok is, mert a többi lány képei is nagyon jól sikerültek. Úgyhogy mindenkit arra buzdítok, hogy mindenképp éljenek a fotózás lehetőségével. Nem is gondoltam, hogy ilyen sokáig eljutok. Meglepetésként ért, hogy bekerültem a négy legszebb megyei lány közé. Az országos fordulóban mindenki titkon remélte, hogy ő lesz az, aki megnyeri – én már is annak is nagyon örültem, hogy én képviselhettem Veszprém megyét, ez nagy büszkeséggel töltött el.

Sok lehetőséget nyitott meg a verseny. Sok embert ismertünk meg, Korina, a szépségverseny mentora, és a stáb is sok hasznos tanácsot adott, és azóta is keresnek fotózásokra. Aki elgondolkodott az induláson, annak azt ajánlom, ne szerénykedjenek, vágjanak bele bátran, nem fogják megbánni!

Nagy Dóra Virág

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Azért jelentkeztem a Tündérszépek 2020-as fordulójára, mert mindig is ki akartam próbálni, miként állok helyt egy ilyen típusú megmérettetésen, és hogy képes vagyok-e száz százalékosan odatenni magam. A fotózás előtt azt sem tudtam, melyik ruhámat vigyem el, hogy viseljem a hajam, ötvenszer átvariáltam mindent. Próbáltam azokat a darabokat kiválasztani, amik leginkább az én személyiségemet adják át, ez szerintem végül sikerült is. Álmodni sem mertem arról, hogy bekerülök a regionális fordulóba, úgy indultam neki: lesz, ami lesz, megpróbálom. Aztán annyi pozitív visszajelzést kaptam, szinte el sem hittem, hogy ez velem történik meg. A verseny így nagyon sok magabiztosságot adott.

A most jelentkezőknek azt tanácsolom, bárkinek bármilyen félelme van az indulással kapcsolatban, nem érdemes kihagyni ezt a lehetőséget. Vesztenivalójuk nincsen, mindannyian gyönyörűek vagyunk, úgyhogy hajrá!

Jelentkezz még ma, és legyél Te a következő Szépségkirálynő!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!