Természet és hagyomány

Hazánk egyik csodás dolomithegységében, az úgynevezett szubmediterrán szigetek egyikén járunk. A Vértes délkeleti peremén meredek oldalú gerincek, sziklafalak, szurdokvölgyek jelölik a Haraszt-hegyet. Meredek oldalait a nap szinte merőlegesen süti, a csapadék pedig gyorsan, a mélység akaratának engedelmeskedve, a termőtalajt is magával ragadva fut a mélybe, megakadályozva ezzel a sűrű erdő kialakulását - mutatja utunk legelején a cserszömörcés karsztbokorerdőben Réka az épp termésüket érlelő színes bokrokat és a ligeteket képező, a cserjénél alig valamivel magasabbra növő fákat.

A legjellegzetesebb cserje itt a névadó cserszömörce, ilyenkor ősszel tűzvörösre, citromsárgára és ezek ezernyi árnyalatára színeződik a levele. Errefelé parókafának is nevezik, mivel tavasszal hatalmas laza bugás virágukkal díszítik a déli lejtőket. Kékül már a kökény, pirosodik a húsos som termése, a sötétebbeket megkóstoljuk, de összehúzza mosolyunkat. A Haraszt-hegy botanikai nevezetessége a keleti gyertyán, legközelebb természetes kö-rülmények között csak az Al-Dunánál, a Vaskapu környékén, illetve az Adriai-tengerpart karsztbokorerdeiben találkozhatunk vele.

A keleti gyertyán megjelenése igazi csoda. Ez a faféleség bizonyítja, hogy az utolsó jégkorszak Lengyelország déli határáig húzódó jégvilágát a keleti gyertyán ezekben a déli védett völgyekben vészelte át.
A keleti gyertyánost elhagyva az irtásrétre jutunk. A faluban azt hallottuk, hogy legmagasabb pontjáról tiszta időben akár a budapesti tűzi-játék fényeit is láthatnánk, most azonban megelégszünk a látvánnyal: 317 méter magasból szemléljük Csákvár látképét, rálátunk a csíkvarsai rétre és a Velencei-hegységre. Simon Réka meséli, mi megálmodjuk: májusban alkonyatkor ilyenkor ezüstösen hullámzó árvalányhajtenger koszorúzza a hegyeket, elborítja a rétet az orchideafélékhez tartozó mesés agár és vitézkosbor, tömegesen nyílnak a sárga virágú boglárkák, a liláskék mezei zsálya és a csak Csákvár környékére jellemző vastövű imola.

Túravezetőnk kedvenc helye a sziklai vegetáció. Itt találjuk az éppen nyíló illatos, rojtos, fehér virágú István király szekfűjét, Kárpát-medencei védett faj. Akinek szerencséje van, szajkóval is találkozhat, éles "mátyás" kiáltással figyelmezteti az erdő lakóit, ha valaki jár az erdőn. A színpompás kövirigó flótázása szintén feledhetetlen. Nagyobb állatoknak csak a nyomát fedezhetjük fel, az őzek óvatosak. Látunk viszont millióféle pillangót, és most van ideje a szarvasbogarak repülésének is.

Utunk végén a Kőlik-völgyi sziklahasadékon haladunk keresztül. Itt található a Nagy Kőlik, ahol a helyi hagyomány szerint a török időkben a falu asszonyait és leányait rejtegették, később a "kőlikakat" a bujdosó kurucok és szökött jobbágyok lakták. Az ő emlékezetükre az öreg csákvári férfiak néhány évtizede még gyertyákat gyújtottak a barlangnál. Ez a hagyomány mára kihalt. A 3,5 kilométeres tanösvényt két óra alatt járjuk be. A fákon tölgyfalevél mutatja az utat, és színes képekkel illusztrált táblák jelzik a látnivalót.

A Haraszt-hegytől egyenes út vezet a helytörténeti múzeumba, az alapító, Kovács László Pál gyűjtötte össze Csákvár gyönyörű fazekas-hagyományát. Kovács László Pál nyugdíjas tanítóként, kerékpárral járta a vidéket és a padlásokról, kamra mélyéről mentette azt az anyagot, amelynek egy része itt látható, más része a megyeszékhelyen, Székesfehérvár múzeumában, illetve a Magyar Nemzeti Múzeumban. A fazekashagyományokat őrző parasztházat a Vértes Baráti Egyesület működteti, vezetője, Kunstár Béla kalauzol a tárlók között.

Ahogy belépünk a parasztházba, hagyományos csákvári konyhában találjuk magunkat. Legjellegzetesebb benne a többfunkciós tűzhely, van benne üstház, sparhelt, de innen fűtötték a kemencét is. Mellette konyhaszekrény, amit itt Csákváron kászlinak hívnak, a polcon tartották a tányérokat és bögréket, a fiókban az evőeszközöket. - Vidám emberek voltak a fazekasok - emeli le a polcról a csalikancsót Kunstár Béla.

Forgatjuk, hogyan is lehetne belőle inni, de nem jövünk rá. Ha teli lenne, már rég a nyakunkba öntöttük volna a nedűt. Végül segítséget kérünk. A rejtély nyitja, hogy a kancsó füle lopó elven működik, vagyis egyet a száján lévők közül szabadon kell hagyni, míg a füle alatt, ami nem látszik, be kell fogni.
Másik csoda a konyha falán a szőlőfürtre emlékeztető mázas tarkedlisütő. A tarkedli tésztája valójában sűrű palacsintatészta, amit a sütőformában forró olajban kisütöttek. A családtagok számának megfelelően rendelték meg a fazekastól, hány üreg legyen egy sütőben. Itt a falon láthatunk kisebbet, nagyobbat is. Kunstár Béla azt is elárulta, hogy a csákvári tarkedlit lekvárral, porcukorral tálalják.

A belső szobában polcokon szintén edények vannak. Itt látható a legrégebbi, egy 1797-ben készült fűszertartó, alatta 1828-ból egy madaras tál. Zöld-barna-sárga csíkozás, ez a semmivel össze nem téveszthető csákvári cserépedények jellegzetes színe. És még egy különlegesség a csákvári fazekasok munkáiból: az ikerszilke. Két csupor, felül egy áthajló füllel. Ilyenben vitték az asszonyok aratás idején a földekre uraiknak a kétfogásos ebédet, tán még meleg is maradt.

Végül a múzeum legbecsesebb darabjához lép Kunstrár Béla. Szemben a polcon aranybarna mázas hordó - története is van. 1848 körül készült, és állítólag az egyik honvéd oldalán megjárta a csatamezőt. Kísérőnk mutatja a külső sérüléseket, amik kardlaptól származhatnak.