Csehországi emlékiratok

"Akkor ott az út szélén még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette és kíváncsiság, meg a barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat."
A fenti soroknak súlyuk van az életemben.

Minek nekem GPS kisasszony, lázas keresgélés a látnivalókról a neten, észvesztő  papírhalmok nyomtatása, mikor a jól megszervezett történelmi városnéző utak, az új barátok megismerése csak egy karnyújtásra, egyetlen telefonhívásra  van tőlem. Idei úti célunk barátnőmmel:  felfedezzük Csehországot.

A hajnali órákban, az esőtől szitáló hűvös időben indultunk el, de ahogy közeledtünk Csehország felé, a felhők elúsztak fejünk fölül, és ragyogó napsütésben érkeztünk meg Brünnbe.

- Ahova szép hölgyek érkeznek, ott az ég is kiderül - mondta az idegenvezetőnk, akinek miért is ne lett volna igaza. Hisz amíg én a kellemes, napos melegben sétáltam végig az öt  napot Csehországban, addig itthon maradt családtagjaim fázósan dideregtek a kellemetlenül esős időben a nyár derekán.

Brünn -  Kutna Hora - Karlovy Vary - Tabor - Telc - Znojmo - mind-mind cseh  ékszerdoboz macskaköves útjaival, templomaival, műemlékeivel, reneszánsz és szecessziós stílusban épült palotáival, piactereivel, és sorolhatnám igényes, színesebbnél színesebb házaikat, de mégis, amit a legjobban vártam, az Prága, a száztornyú város megismerése volt.

Prágai sétánk során megnéztük a strahovi kolostort, a Lorettát, Hradzsint, királyi kertet, a királyi palota udvarán a zenés őrségváltást. A tömeggel küszködve az első sorból sikerült végignéznem, hogyan nevetgélnek az ajtók mögött a katonák, majd válnak szigorúan komollyá, miután zenés indulóra lépkednek végig az udvaron mindennap, délben, hőségben, esőben, kék színű egyenruhájukban, rezzenéstelen arccal.

Mi pedig, továbbsétálva az óvárosi téren, órajátékot láttunk, majd  felkerestük az autóforgalomtól zajos Vencel teret. Természetesen a sör hazájában nem hagytuk ki a hangulatos sörözőket, a középkori stílusútól egészen a pilzeni sörgyáriig jutottunk. Megismertük a sörfőzés folyamatát, és számomra már egyetlen korsó sör után  is tisztán, érthetően kimondható volt a "humulusz lukulusz".

A közös vacsorák, a nagy beszélgetések, az ismerkedések, az új barátságok a régi, jól megszokott kis csoporttal együtt mind felejthetetlen élménnyé varázsolták a kirándulásunkat.

A negyedik napon, amikor már kellően felcsigázva a Károly hidat minden oldaláról megközelítettük, végre elérkezett a nagy pillanat: feljutottunk rá! A hangulatos híd 516 méter hosszú, 10 méter széles, 1357 szeptemberében kezdték építeni, mindkét oldalán 16 szobor díszíti. Ez Európa legrégebbi hídja, amelynek két végét gótikus tornyok zárják le. A hídon utcazenészekkel, festőkkel, ékszerárusokkal találkoztunk, és boldogan, mosolyogva emelte kalapját a verklis bácsi, amikor az összes cseh aprópénzem nekiadtam.

Mivel én sem bírom ki, hogy ne tapogassak végig minden színes, csillogó ajándékot, most is sikerült. Persze vásároltam is többtucatnyi karkötőm mellé, hiszen ez mégiscsak prágai!

A Károly híd számos történelmi esemény színtere volt. A közepén lévő Nepomuki Szent János-emlékhelyet én is szorgalmasan simogattam a hosszú sorban állást követően, miközben a barátnőm fotózta minden lépésem. Az éjszakai fények pedig romantikusan lenyűgözőek voltak, csodálatos fényképalanyok, csakúgy, mint a várból elém táruló kilátás a városra - a csoda!  Amit több percen keresztül figyelve sem tudott a szemem teljesen befogadni, miközben mindig a Károly hídon hömpölygő turistaáradatra fókuszált.

Érdekes volt számomra az az utca, amely annyira szűk, hogy csak egy ember tud rajta végigmenni, ezért közlekedési lámpát szereltek fel benne. No és a betűket pisilő emberszobrok, vagy a zenélő hinta, amely olyan hosszan trillázik, amilyen nehéz a próbálkozó, valamint hogy az U Fleku sörözőben magyar esttel vártak minket, és a többi érdekesség között az is, hogy hiába próbáltam a Szent Vitus-katedrálist lefotózni, sehogy sem sikerült egészben, hatalmas mérete miatt.

A számos érdekesség mellett kalandokban is bővelkedett az utazásunk. Hol egyik csoporttársunk veszett el, akit kétségbeesve kerestünk, miközben neki fogalma sem volt róla, hogy elveszett, mivel ott várt minket, ahonnan elindultunk; hol pedig a rendőrök autóját kellett követnünk, miközben levezettek minket az autópályáról. Persze a több liter sörön és a Becherovkán kívül, amit magyar turista szuvenírba vesz, mást nem találtak nálunk.

Dél-Csehország vidékein utazva  mesés táj fogadott minket, frissen zöldellő rétek, napfénytől csillogó tavak és sötét erdők egymás utáni ismétlődése, amit a buszon ülve már csak romantikus zenéim hallgatásával  tudtam fokozni, és merültem el gondolataimban:  "Bámulatosan szép vidék, amit be szeretnék barangolni"  - ennek fényében búcsúztunk el kis időre Csehországtól, új barátságokat kötve és új úti célt kitűzve!