A kutatók szerint a hucul már a római korban is kedvelt lehetett

A hajnal ott felejtett hófehér ködpamacsai még kitakarták a hegyek karéját, amikor Aggteleket és Jósvafőt elhagyva, a Gömör-Tornai-karszt területén szabadon élő huculménes nyomába eredtünk. Északi irányban, szinte karnyújtásnyira a szlovák határtól, a gergés- lápai legelőkön bukkantunk rá a mintegy kétszáz lóból álló törzstenyészetre, amely egész évben a szabadban él. A Kárpátok pónijának is tartott kis termetű, zömök, nagy fejű és rövid lábú, de nagyon arányos, formás állatok testét még a szokásosnál vastagabb téli szőrzet borította. Egyébként is dús szőrzetük van, vastag szálú a farkuk, és a sörényük a nyakukat takarja, a „hajuk” az üstökükön szinte belelóg a szemükbe.

Ha már a fajta jellegzetességénél tartunk: a színük változó, az egérszínű fakótól a feketéig terjed, a hátukon fekete „hátszíj” fut végig. A nyugodt, igénytelen fajta vélhetően az eurázsiai vadló, a tarpán legközelebbi rokona. A feltételezett ős mára már kihalt, leszármazottait, a Kárpátok hegyi őshonos lovait azonban sikerült megmenteni. A hucul lófajta 2004 óta nemzeti kincsnek számít.

Nevét az ukrán Kárpátokban (Ukrajna nyugati része) és a Romániában, Máramaros vidékén élő, huculnak hívott kis etnikai csoportról kapta. A kutatók szerint azonban a lófajta már a római korban is kedvelt lehetett, több római császár emlékművén mint Dacia (Románia területe az ókorban) katonalova jelenik meg.

A hucul kislovak tenyésztéséról az első hiteles említés 1792-ből származik, ekkor a romániai Radócon az osztrák birodalom katonai fennhatósága alá tartozó ménesbirtoknak több mint 1300 egyedből álló tenyészete volt. A XIX. században a huculokat az osztrák–magyar hadseregben használták, a tenyészetet azonban az 1870-es évek végén megszüntették, mert a fajtát nem tartották elég „korszerűnek”.

Ugyanakkor kiemelkedő munkaképessége és munkakedve, igénytelensége miatt a hegyvidékeken egyre kedveltebbé vált. A két világháború idején szétszóródtak a környező országokban, bár a II. világháborút megelőzően Magyarországnak még népes és kiemelkedő genetikai értékű huculállománya volt.

Később sikerült még néhány tiszta vérű példányt fellelni és összegyűjteni, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósághoz 1986-ban tíz kanca került. Ebből a törzsállományból jött létre a mai huculménes. Az ősi időknek megfelelő, legeltető tartásuk fő célja a génmegőrzés, emellett azonban nagyon kedvelt sport- és hobbiállatok is.

A nemzeti park jósvafői Kúria Lovasbázisán az érdeklődők közelebbről megismerhetik az ősi fajtát, és megtudhatják, hogy milyen fontos a hucul lovak természetvédelmi szerepe.