Várpalota

2007.11.22. 03:27

Kerek évfordulós Bárdos-napok

Tapolca (szj) - Az intézmény fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezik meg az idei Bárdos-napokat.

Szijártó János

A rendezvénysorozat Keszler József igazgató köszöntőjével kezdődött a minap az intézményben, majd a zenei képzés jegyében a kiskórus és felsős kórus énekelt, utána a Balhunka-testvérek hegedű-cselló produkciója hangzott fel. Képzőművészeti kiállítást is nyitottak az iskola által kiírt pályázatra beérkezett 102 alkotásból. A Bárdos iskola 5-6. évfolyamából Pető Dorina, Kárpáti Réka és Gyarmati Sarolta kapta az első három díjat, Kis-Horváth Domonkosné - korábbi bárdosos pedagógus - értékelése alapján. A 7-8. évfolyamban sorrendben Császár Adrienn, Kovács Alexandra és Freisinger Daniella részesültek elismerésben. Különdíjat Gyenge Nikolett, a monostorapáti Művészetek Völgye Általános Iskola tanulója érdemelt ki. Az alsósoknál a Bárdos iskola 1-2. évfolyamában Mészáros Ramóna, Farkas Csenge és Horváth Janka érte el az 1-3. helyezést, míg a 3-4. évfolyamban Pál Milán, Rédei Alexandra és Papp Szabina részesült elismerésben. Itt a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola tanulója, Kovács Kitti vehette át a különdíjat. A versíró pályázaton Kenyeres Lilla nyert a felsősök között, az alsósoknál Hatvani Rebeka, míg a felnőtteknél Nagy Ibolya és Dömötör Horváth Zsuzsanna megosztva vehették át az első díjat Németh István Péter költőtől. A pénteki napon Hanzmann László szervezésében egy egészen különleges körmérkőzéses focitornát is lebonyolítottak a Bárdos iskola ötvenéves évfordulóján a városi rendezvénycsarnokban. Az elmúlt ötven év diákjaiból álló csapatok mérkőznek meg egymással, azaz a pályára lépő öt csapat tagjai egy-egy évtized diákságát képviselték. A nyolcadik évfolyamból állítottak össze egy csapatot, aztán az elmúlt tíz évben végző diákokból, illetve a 10-20, a 20-30 és a 30-40 évvel ezelőtti egykori Bárdos iskolásokból. A csapatok alsós kisgyerekek kíséretében futottak ki a pályára, hatalmas taps és ováció közepette. Keszler József igazgató először nehezen találta a szavakat a meghatottságtól, a valóban szép pillanatok után. A résztvevőket Szalay Gyöngyi sportoló, képviselő, majd a legidősebb pályán lévő diák, Peszleg Sándor is köszöntötte. A mérkőzések természetesen a barátság jegyében zajlottak, az eredmény nem számított, csak a játék és a találkozás öröme. Ezen a napon az alsósoknak még játszóházat is rendeztek az iskolában, ahol a papírhajtogatás, a csuhéfigurák, a bőr karkötő és nyaklánc készítésének rejtelmeivel ismerkedhettek meg a gyerekek a táncház előtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!