Várpalota

2007.11.15. 03:27

Különleges évfordulós focitorna

Tapolca (szj) - Különleges teremlabdarúgó-tornával kívánják emlékezetessé tenni a Bárdos Lajos Általános Iskola fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Szijártó János

A Tapolcai Városi Rendezvénycsarnokban ugyanis pénteken az elmúlt ötven év diákjaiból álló csapatok mérkőznek meg egymással. Hanzmann László, az intézmény testnevelője és a rendezvény egyik főszervezője lapunknak elmondta, hogy a pályára lépő öt csapat tagjai egy-egy évtized diákságát képviselik.

Azaz a mostani nyolcadik évfolyamból állítottak össze egy csapatot, aztán az elmúlt tíz évben végző diákokból, illetve a 10-20, a 20-30 és a 30-40 évvel ezelőtti egykor Bárdos iskolásokból. Neveket előre nem kívánt említeni Hanzmann László, hiszen a héten még nem mindegyik meghívottól kaptak egyértelmű visszajelzést.

A körmérkőzéses formában lebonyolítandó torna pénteken 10.30-kor kezdődik a Tapolcai Városi Rendezvénycsarnokban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!