2009.02.19. 03:27
Újságok az USA-ból a könyvtár számára
Tapolca (tl) - Az Amerikai Magyar Újság archív és friss számai egyaránt hozzáférhetők lesznek a Wass Albert Könyvtár- ban a lap szerkesztőjének adományaként.
Az említett újság 1975 januárjától 2005 decemberéig megjelent, kilenc kötetbe foglalt számai, továbbá a 2006 januárjától napjainkig kiadott példányai a tapolcai könyvtárba Soós József szerkesztő, kiadó sógornője, Szalai Katalin tapolcai pedagógus köz- reműködésével értek célba. Nagy Eörsné könyvtárigazgató lapunknak elmondta: köszönettel fogadták a nem mindennapi ajándékot, amely előreláthatóan nagy érdeklődésnek fog örvendeni a helyi olvasók körében.
Köszönőlevelüket már el is juttatták a baltimore-i újság szerkesztőségébe, ahol a Wass Albert Könyvtár kö- szönetnyilvánítása várhatóan nyomtatásban is meg fog jelenni.
Külön öröm, hogy az archív lapszámok mellett ezentúl a rendszeresen megjelenő Amerikai Magyar Újság-példányok az első emeleti újsá- gospolcokon is megjelennek. (Megtudtuk: a napokban már meg is érkezett a friss lapszám, azt már forgathatják az érdeklődők.) Az Egyesült Államok másfél milliós magyar közössége számára az elmúlt évtizedekben számos hetes, kéthetes vagy havi rendszerességgel megjelenő keresztény, konzervatív szel- lemiségű, értékrendű lap állt rendelkezésre. Ezek száma azonban azonban mára alapo- san megcsappant, legutóbb a chicagói Magyarság megszűnését kellett elszenvedniük a hűséges amerikai magyar olvasóknak. Amerikában jelenleg a Baltimore városában működő Amerikai Magyar Újság című havilap az, amely a chicagói Magyarság szellemi vonalát pótolhatja - tudtuk meg.
Soós József, a lap kiadó-szerkesztője a Wass Albert Könyvtárnak eljuttatott adományért cserébe csak annyit kért, hogy annak híre jusson el a helyi lapon keresztül az olvasókhoz, továbbá a könyvtár esetleges megszűnése esetén az egy nagyobb könyvtárba kerüljön át.