2009.03.17. 03:29
Ünneplő város
Sümeg (tl) - A város az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 161. évfordulóját két helyszínen is megünnepelte.
Késő délután igényes operett-előadás színesítette a nemzeti ünnepet. Az eseményeken ezúttal részt vett a lengyel testvértelepülés küldöttsége. A Kisfaludy téren több száz ünneplő és a képviselő-testület jelenlétében kezdődött meg az ünnepség. A himnuszt a városi fúvószenekar adta elő, majd a hagyományőrző lovas huszárok bevonulását követően ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót és Sümeg város zászlaját. Később forradalmi szavalatok mellett a helyi Cantus Ének- együttes tagjai és a Kisfaludy művelődési központ táncosai a Nemzeti dal megzenésített, táncos koreográfiával színesített változatával ajándékozták meg a jelenlévőket. Később az önkormányzati képviselők megkoszorúzták a panteonfal szabadságharcos sümegi hőseinek emléktábláját. Az ünneplők a koszorúzás után a Kisfaludy Sándor Művelődési Központba vonultak, ahol Végh László mondott ünnepi beszédet.
A hivatalos ceremóniát követően az Operettszínház művészeinek előadásában, igényes zenekari kísérettel a Mária főhadnagy című operett-előadást tekinthette meg a Kisfaludy művelődési központ közönsége.