Várpalota

2014.04.02. 17:35

Portya Thury emlékére

Várpalota - Thury György tiszteletére 400 kilométeres lovas portyára indult szerdán reggel a palotai vártól a Csepin Péter vezette Bakonyi Poroszkálók csapata.

Szabó Péter Dániel

Két napon át lovagolnak a hagyományőrzők, hogy tisztelegjenek Thury emléke előtt. Végigkövetik az utat, amelyet Palota hőse járt végig 1567-ben egészen Nagykanizsáig, mikor kapitányi megbízást kapott. Ott a helyi hagyományőrzőkkel kilovagolnak Orosztonyhoz, ahol 1571. április 2-án Thury életét vesztette. Megkoszorúzzák a helyszínen található kopjafát, majd a Balatont megkerülve, az egykori végvári rendszert végiglovagolva térnek haza.

Szerda reggel Talabér Márta polgármester, Kontrát Károly államtitkár, valamint iskolások és óvodások, köztük Csepin Péter két gyermeke, Réka és Szilárd is ott volt, hogy elbúcsúztassák a nagy útra induló ötfős csapatot.

A Thury-vártól indult el szerda reggel a Körmendi Béla, Kígyós Sándor, Rácz Péter, Oláh Violetta, Csepin Péter összetételű csapat (Fotó: Szabó Péter Dániel)

 

Talabér Márta beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzat nem titkolt célja a Thury-kultusz erősítése, ennek érdekében az idei évtől minden júniusban megrendezik a Palotai Diadal Napját, így emlékezve Thury György palotai várvédő harcára. Kontrát Károly államtitkár köszöntőjében a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta, egyben jó utat kívánt az Oláh Violetta, Körmendi Béla, Rácz Péter, Kígyós Sándor és Csepin Péter összetételű ötösnek.

A csapat vezetője kérdésünkre elmondta, Siófokot érintve a Balaton déli partján lovagolnak Nagykanizsáig, ahol péntektől a IV. Thury Portyán vesznek majd részt. A szombati orosztonyi koszorúzásra a többi résztvevőhöz hasonlóan egy-egy marék helyi földet is visznek, s elhelyezik azt a kopjafánál, így kifejezve, hogy ezt a területet is Thury György védte, s még mindig mi, magyarok élünk rajta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!