Várpalota

2015.05.17. 10:16

Vagonlakók élete: új kiállítás nyílt a Trianon Múzeumban

Várpalota – A trianoni tragédia tipikus szimbólumai az egykori vagonlakók, akik nem esküdtek fel az új hatalomra, hanem egzisztenciájuk kockáztatásával is vállalták, hogy áttelepülnek a csonka Magyarországra.

Szabó Péter Dániel

Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára mondta el mindezt a várpalotai Trianon Múzeumban, a Vagonba zárt nemzet – A Magyar Királyi Államvasutak megszállása és kirablása és a magyar exodus 1918-1920 című kiállítás ünnepélyes megnyitóján. A helyettes államtitkár köszöntőjében emlékeztetett arra, Trianon után az elcsatolt területekről érkező menekültek számára a vagonok igen szerény lakhatási körülményeket jelentettek, de mégsem pajtákban vagy állatok közt kellett meghúzniuk magukat. Az akkori magyar társadalomnak azonban volt akkora ereje, hogy megoldjon egy ilyen helyzetet, ugyanis 1924-27-re megszűnt a vagonokban való élet.

Becsey Zsolt helyettes államtitkár hangsúlyozta, a vagonlakó családok egzisztenciájukat kockáztatva vállalták az áttelepülést
Fotó: Szabó Péter Dániel

 


A Jávor Pál Nemzeti Czigányzenekar az alkalomhoz illő, szívhez szóló dallamai után menekült magyarok leszármazottai nevében Jeszenszky Sándorné mondott köszönetet a kiállítás szervezőinek, s méltatta Dékány István Csonka vágányon címmel elkészült, a vagonlakók sorsát bemutató filmjét, amelynek bemutatóját a kiállítás megnyitójával együtt tartották. Ezt követően interaktív tárlatvezetésre került sor Tóth László, a múzeum szakmai igazgatója vezetésével. A Trianon Múzeum új kiállításának korhű hangulatot ad az 1918/19-es éveket idéző vasútállomás, verandás fogadóépülettel, korhűen berendezett állomásfőnöki irodával és váróteremmel. A műtárgyak között látható egy eredeti használati tárgyakkal berendezett vagonlakás, s egy korabeli gőzmozdony modell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!