Várpalota

2016.04.24. 17:49

Thury György kedvenc ételét is keresték

Várpalota – Az almával és körtével főzött vaddisznóragu lett a hős palotai kapitány kedvenc étele a Thury-emlékév szellemében megrendezett értéktár napon.

Szabó Péter Dániel

Idén ugyanis épp 450 esztendeje annak, hogy a Thury György 500 vitézével visszaverte a sokszoros túlerőben lévő török sereget Palota váránál. A jeles tettre egész éves programsorozattal emlékezik a település önkormányzata.

Ennek szellemében rendezték meg vasárnap  a város és térség értékeit bemutató értéktár napot a Thury-várban. Az előzetes tervek szerint a várudvaron tartották volna a programot, ám a cudar időjárás az ódon falak közé kényszerítette az érdeklődőket.

A Thury György kapitányt megszemélyesítő Oláh Tibor a palotai apródok között a Thury-várban rendezett értéktár napon. Fotó: Szabó Péter Dániel

Nyitányként történelmi előadásokat hallhatott a közönség. Csepin Péter Thury pallosáról beszélt, amelynek másolata egyébként a várban is látható. Töll László hadtörténész pedig a végvári huszárok életéről, harcairól és fegyvereiről tartott lebilincselően érdekes előadást a teljesen megtelt Thury-teremben.

Közben a rendezvényteremben helyi és környékbeli kézművesek, termelők kínálták portékáikat, a palotai Bakonyi Poroszkálók, valamint a tatai Seymenek  pedig igazi középkori hangulatban varázsoltak a várba. Bemutatkoztak a júniusi diadal napjára készülő palotai apródok, valamint megválasztották Thury kedvenc borát és ételét is. Előbbi címet egy shiraz-kékfrankos rozé kapta meg, míg utóbbi egy almával és körtével főzött vaddisznóragu lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!