2015.02.17. 10:41
Megújul a veszprémi húszemeletes
Veszprém – Több mint fél milliárd forintból korszerűsítik a veszprémi húszemeletest 2016 végéig, jelentette be Szabó Zsolt, fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár kedden.
Szabó Zsolt kiemelte, a veszprémi húszemeletes egy mintaprojektben újulhat meg. A fejlesztés a külső szigetelést, a fűtés-hűtést, a vízellátást és az elektromos rendszert is érinti, amelynek eredményeként a társasház akár hetven százalékos energiamegtakarítást is elérhet, tette hozzá az államtitkár.
A beruházás – amelynek költsége 500 millió forint és egy milliárd között lehet – negyven százalékát vissza nem térítendő európai uniós forrásból finanszírozzák, ugyanekkora részben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében visszatérítendő, alacsony kamatozású összeg is rendelkezésre áll majd. A maradék húsz százalékot a lakók és a város teremthetik elő, tette hozzá Szabó Zsolt.
Némedi Lajos alpolgármester felidézte, még 2010-ben, önkormányzati képviselőjelöltként kezdődött az a munka, amelynek eredményeként bejelenthetik az épület megújítását. Hozzáfűzte, a toronyház megújítása nem kampánytéma, hanem becsületbeli ügy számára.
A 62 méter magas, 160 lakásos épület felújítása jövő tavasszal kezdődik, és 2016 második felében zárul. Országosan 240 milliárd forintot fordítanak épületek energetikai megújítására.