Veszprém

2015.10.27. 13:51

Egy újabb elhagyott autó - Veszélyes hulladék a házak között

Veszprém – Újabb magára hagyott autóra hívták fel figyelmünket olvasóink, legutóbb egy sportautót felejtettek a kuka mellett, most pedig egy futárcég Peugeot furgonja foglalja a helyet az egyik veszprémi lakótelep amúgy is szűkös parkolójában.

Balogh Ákos

Nevük mellőzését kérték a helybéli lakók, azonban többen is panaszkodtak a helyszínen a Naplónak, mindenkit zavar az elhagyott furgon, mely nemcsak egy parkolóhelyet foglal, de környezete gondozatlan és szemetes, ami rontja a lakótelep összképét.

Megoszlik a helyiek véleménye, van, aki szerint már lassan négy, mások szerint „csak” két éve hagyták magára az autót, egy dologban azonban teljes az egyetértés: egykor a B lépcsőházban lakott az a házaspár, akiknek a tulajdona a jármű. – Valami futárcégük volt, ezzel hordták a küldeményeket, majd a férfi Bécsbe költözött, és itt hagyta az asszonynak az autót, hogy dolgozhasson vele, de a nőnek nem kellett, inkább ő is külföldre ment – mondják

Az egyik lakó nemrégiben jelezte a problémájukat a közterület-felügyeletnek is, de a bejelentés megköszönésén túl semmi nem történt, próbálták már elvitetni autóbontással foglalkozó céggel is a járművet, sikertelenül

Érdeklődésünkre az egyik Veszprém közeli autóbontó szakembere elmondta: – Forgalmi engedély és törzskönyv nélkül nem vehetünk át autókat, nagyon macerás folyamat egy gazdátlan autó begyűjtése, így inkább nem is foglalkozunk vele. Hiába hívnak minket, nem vihetjük el csak úgy a gazdátlannak ítélt járműveket. Ha valakinek van egy feleslegessé vált öreg autója, és felhív minket, elszállítjuk tőle. Állapottól függően maximum 15–20 000 forintot tudunk fizetni érte a tulajdonosnak. Egy másik autóbontós azt mondta: – Régen volt az önkormányzatnak pályázata, amit rendszerint mi nyertünk, ennek keretében volt fedezet a gazdátlan autók elszállítására. Három hónapig kellett tárolnunk a begyűjtött járműveket, ez idő alatt a tulajdonos, ha jelentkezett érte, kiválthatta, ezt követően pedig szétbonthattuk őket. Ilyen lehetőség már nincs egy ideje, pedig szívesen begyűjtenénk az autókat most is.

Ugyanakkor a szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a környezetvédelmi törvény értelmében a lejárt műszaki vizsgájú, közterületen hagyott autók rövid időn belül veszélyes hulladékká válnak, a bennük lévő olajok, zsírok, akkumulátorok környezetkárosító hatásúak, így nemcsak a parkolóhelyet foglalják, de veszélyeztetik a környék élővilágát is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!