Veszprém

2016.03.30. 20:02

Felmenthetik a bizottság éléről Katanics Sándort

Veszprém - Leválthatja csütörtöki ülésén a közgyűlés Katanics Sándort, a pénzügyi bizottság vezetőjét.

Marton Attila

Hartmann Ferenc, a Demokraták Veszprémért frakcióvezetője szerint az ötvenes évek árnya kísért abban, ahogyan Katanics Sándor képviselőt le kívánja váltani a Fidesz a pénzügyi bizottság éléről. A frakcióvezető szerint a valódi ok nem az, hogy a képviselő becsületének megvédése miatt pert indított Bélafi László ellen, hanem az ISZSZ belső ellenőr által is kifogásolt ügyeinek nyilvánossá tétele. Hozzátette, ha leváltják a képviselőt, azzal a Fidesz felrúgja az önkormányzati bizottsági struktúráról született megállapodást. Az ellenzéki frakció nem nevez meg új bizottsági elnököt. 

Veszprém történetében még nem fordult elő, hogy egy civil elmondja a véleményét, majd egy politikus büntetőeljárást kezdeményez ellene, mondta Czaun János önkormányzati képviselő. Úgy vélte, Katanics Sándor többször megszüntethette volna az eljárást, és bocsánatkéréssel megelőzhette volna ezt a végkifejletet. Ehelyett hatósági feljelentést tett egy vállalkozó ellen, amit bűncselekmény hiányában elutasítottak, majd pótmagánvádlóként kezdeményezett büntetőeljárást, amelyben első fokon számára kedvezőtlen ítélet született, majd ahelyett, hogy belenyugodott volna a bíróság döntésébe, fellebbezett és másodfokra vitte az ügyet, ahol a
bíróság ismét elutasította a fellebbezést. Nem hagyjuk, hogy Veszprémben bárkinek bántódása essen azért, mert elmondja a véleményét. Arra buzdítunk minden veszprémit, mondják ki bátran, amit gondolnak, fogalmazott. 

Katanics Sándort csütörtöki ülésén válthatja le a közgyűlés, a pénzügyi bizottsági üléseket így a jövőben Baumgartner Lajos alelnök vezetheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!