A 95 éves Erzsi néni elmesélte nekünk a hosszú, boldog élet fortélyait

Soha ne állj bosszút, mert ez maga a méreg. Ne akarj megváltoztatni senkit, mások dolgába ne avatkozz, tisztelt a másikat, legyél aktív, kösd le magad fizikailag és szellemileg. És dicsérj, mondj köszönetet a jóért!

Így sorolja a hosszú és boldog élet fortélyait az ajkai Kalász Sándorné Erzsébet, aki tökéletes fizikai és szellemi erőnlétnek örvend 95 éves korában. Az asszony 1951. augusztus 20-a óta olvassa a Napló elődjét, a Népújságot, majd a Naplót.

Gyors, energikus léptekkel nyit ajtót Erzsébet, miközben végigsimít szoknyáján.

- Hiába vasalom, mindig összegyűrődik, pedig a gondosan kivasalt holminál nincs szebb! – mondja, majd hellyel kínál otthonában, ahol makulátlan rend uralkodik, büszkén mutatja szép csipkéit, amelyeket ő horgolt, saját nevelésű muskátlikat, begóniákat, melyek még erkélye díszei, és az egész környék csodálta a növényeket nyáron. Az asztalon mértani pontossággal egymásra helyezve a könyvek, Erzsébet egyszerre négyet-ötöt olvas, attól függően, mihez van kedve.

– Most Teréz anyáról szóló van soron, mutatja a legfelsőt, majd közli, ő maga is vallásos, amelyből sok erőt merített nehéz időkben. Pillanatok alatt asztalra kerülnek a legfrissebb házi sütemények, zserbó és rétes, egyiket minden hétvégén megsüti kilenc tagú családjára ma is, de most mindkettővel kirukkolt. A rétestésztát is maga nyújtja. A munka mindig élete része volt, férjével együtt sokat küzdöttek az életben, Erzsébet virágkötőként, majd egy ajkai gyárban dolgozott, onnan ment nyugdíjba.

Elmeséli, reggel fél hatkor dobják be hozzá a Naplót, amit ő hat órakor már olvas. Ma már a gyászhírekkel kezdi, mert sajnos sokan elmentek, elmennek körülötte, és sok esetben erről is a lapból értesül. Leginkább a helyi hírek, illetve a családokról, emberi sorsokról szóló írások érdeklik, azt mondja, mélyen megérintik ezek a történetek. A lap, és elődje, a Népújság régi számait a pincében gyűjti, kincsként őrzi, adódik, hogy néhányat felvisz, és olvasgatja, így emlékezik a régi időkre, fiatalkorára. Említi, sajnos megtörtént, hogy illetéktelenek jöttek hozzá újsággyűjtés címén, mire ő lement a pincébe, hogy néhányat odaadjon nekik. Mire feljött, a szobából eltűnt a készpénz, és a kevés ékszere, közte a karikagyűrű, amit féltett emlékként őrzött 1979-ben elhunyt férje után.

- Ez nagyon érzékenyen érintett, mert számomra az emlékek fontosak, említi, és a szekrényből glédába állított papírokból, dokumentumokból vesz elő, miközben a történelem elevenedik meg. Erzsébet régi fotókat, leveleket mutat 1946-ból Ibike barátnőjétől, férje sorozási bizonyítványát 1941-ből, meg katonai igazolványát, házassági anyakönyvi kivonatot 1947-ből, és egy igazi különlegességet: egyik testvére nyírfakéregre írt tábori levelét a háborúból, aki sajnos soha nem jött haza.

Erzsébet mesél arról, hogy a háborút Halimbán, az ’56-os eseményeket Ajkán élték végig, úgy mondja, kemény, nehéz idők voltak, tele félelemmel. Férjét az ipartestületi bálban ismerte meg, és az asszony máig büszke arra, hogy fiatalon, csinos nőként a tánciskolában szépségversenyt nyert. Állítja, egy nő mindig is adjon magára, a tisztaság és az igényesség nála alapkövetelmény, ünnepen ma is viseli a kikeményített Karádi stílusú madeira csipkét a blúzán. Barna haját sosem festeti, egyetlen ősz szál sincs benne, viszont gyakran becsavarja a frizura miatt.

A kérdésre, hogyan tölti napjait, azt mondja, rendszerezett napirend szerint él, a séta sem maradhat el. Sok keresztrejtvényt fejt – ahogy mondja – azért, hogy az agya tiszta maradjon. Szerinte szülői „örökségnek” köszönheti lelki békéjét, családjával együtt mindig szeretetben, harmóniában éltek és erre nevelte saját két gyermekét is, akik négy unokájával, öt dédunokájával együtt gyakran látogatják, hívják telefonon. Egyikük Ausztráliába ment férjhez ottani férfihez.

– Az nagy büszkeséggel tölt el, hogy mindkét dédunokám tökéletesen beszél magyarul, és ünnepeken, cimbalmon magyar dalokat énekelnek, játszanak. A gyerekek elődeik értékeit viszik tovább, és ez a legfontosabb, amit egy szülő a gyermekének adhat, hangsúlyozza Erzsébet.