Balázs több év után csatát nyert a súlyos, makacs betegséggel szemben

Pedig a betegség elleni küzdelem felért egy-két ultramaratonnal is. A tapolcai Kassai Balázs még nincs ötvenéves, de nem sokon múlt, hogy a negyvenötöt se érje meg.

- A családomban nem fordultak elő súlyos betegségek édesapámén kívül, aki rákban hunyt el. Nyolc éve kezdődött a betegségem. Tél volt, a köhögés jött-ment, hőemelkedésem volt, de az évszak miatt nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget. Még az éjszakai izzadásnak sem, amiről pedig utólag kiderült, hogy a betegség egyik jele. Aztán három-négy nap alatt fél teniszlabdányi dudor nőtt a fejemen, azzal mentem először orvoshoz. Azt mondta, beütöttem a fejem, és hazaküldött, de tudtam, hogy ez valami mástól lehet. Orvos ismerősöket kerestünk fel, hogy segítsenek kideríteni, mi a baj. Egy hematológus nagy vérképet csináltatott, amiből már látszott, hogy komolyabb probléma van. Heteken át vizsgáltak, mintát vettek. Az első eredmények alapján azt mondták, hogy valószínűleg kissejtes tüdőrákom van. Aztán később, az első citológiai vizsgálat alapján kötőszöveti rákra gyanakodtak, de nem voltak biztosak benne – mondja Balázs. A rákbetegek klasszikus fázisaiból nála kimaradt az összeomlás. Ez sportolói múltjából is fakad, ő nem az

a típus, aki feladja. Nem egyik napról a másikra döbbent rá, hogy nagy a baj, mondhatnánk, hogy volt ideje feldolgozni. De ez nyilván csak annak jut eszébe, aki még nem élt át hasonlót. Viszont amikor kórházba került, csak a gyógyulásra koncentrált. Addig azonban elég sok értékes idő eltelt.

- Elküldték a mintát egy budapesti citológiai központba, ahol ugyanezt állapították meg. A kötőszöveti rák nem gyógyítható, gyors lefolyású, és nekem két papírom is volt róla, hogy ez a bajom. Ment az idő, fél év telt el a vizsgálatokra és azok eredményeire várva. Éreztem, hogy nagyon lassan mennek a dolgok, nehezen jutunk előbbre.

Rák helyett úgynevezett nagy B sejtes non-Hodgkin limfóma

- Az ember ilyenkor nézelődik az interneten, én is keresgéltem, így akadtam rá a budapesti Semmelweis Egyetemen professzorára, Sréter Lídia belgyógyász-hematológus-onkológusra. Ismeretlenül hívtam fel, pár perces telefonos beszélgetés után azt mondta, fogad. A személyes elbeszélgetés és a leleteim áttekintése után jelezte, hogy szerinte nekem nem ez a bajom. Felvett az osztályra, ahol pár nap alatt számtalan vizsgálatot végeztek el. Másfél hét alatt megvolt az eredmény. A professzor azt mondta, betegségnek így még nem örült. Kiderült, hogy a gyógyíthatatlan rák helyett úgynevezett nagy B sejtes non-Hodgkin limfómám van. Nagyon sok fajtája van, az enyém az egyik legagresszívebb, de egyben az egyik legjobban gyógyítható is. Szinte az utolsó pillanatban érkeztem, hiszen időközben a rák nagymértékben továbbterjedt. Az első kemoterápiát rögtön elkezdték, viszonylag jól viseltem, igaz, kezdésnek a meghatározott protokoll szerint nem a legerősebbet kaptam. A kezelés elején nagyon jó fizikai állapotban voltam, mivel a betegségem előtt rendszeresen sportoltam, és a kezelést megelőző hónapok alatt volt időnk rá a feleségemmel, hogy átalakítsuk az étkezésünket. Az első sorozat kemoterápiát csak „hazamenősnek” hívtam. Amint lefolyt az infúzió, hazajöhettem.

„...ha átszakad a gerincvelő, lebénulok”

A későbbi kezelések emberpróbáló mellékhatásaihoz képest ezeket még egész jól bírtam. Közben folyamatosan pozitron emissziós tomográfia (PET CT) vizsgálatokon ellenőriztek, a betegség alakulását ugyanis csak ezzel a vizsgálattal lehet nyomon követni. Időközben a gerincoszlopomnál áttétes daganatok alakultak ki. Azok közül az egyik 90 százalékos arányban szűkítette le a gerincvelőt. Emiatt pár hét alatt mozgáskorlátozott lettem, annyira, hogy két bottal tudtam csak közlekedni, úgy is csak nehezen. Mondta az orvos, hogy nagyon vigyázzak, nehogy elessek, mert ha átszakad a gerincvelő, lebénulok. Ezekre a daganatokra sugárkezelést kaptam, amire a szervezetem jól és gyorsan reagált – mondja Balázs. Eltűntek a gerincéről a daganatok. A betegség mégsem múlt el, kellett még egy újabb, immár 3. kemoterápiás sorozat, mely a korábbinál jóval erősebb gyógyszereket tartalmazott. Fizikailag és lelkileg is egyre megterhelőbbnek érezte a kezeléseket, de egyetlen pillanatig sem gondolt arra, hogy feladja a küzdelmet.

Gyógyulás helyett visszaesés

Végre 2012-ben úgy tűnt, hogy nyoma sincs a betegségnek, negatív lett az egyik PET CT. Azonban nem telt el egy év, és a betegség jelei újra megjelentek.

- Ekkor már kemény kemoterápia kellett. Egy-egy kezelés négy napig tartott, még éjjel is folyt az infúzió, így természetesen ekkor már bent kellett maradnom a kórházban. Eleinte még ezt is viszonylag jól viselte a szervezetem. Igaz, amikor jobb állapotban voltam, próbáltam minél többet mozogni, és a pozitív hozzáállásom is megmaradt. Azt hiszem, az mindennek a kulcsa. Az utolsó három kezelés idején azonban a rosszullétek állandósultak, a gyengeség levett a lábamról. A szervezet ilyenkor egyre kevésbé tud már regenerálódni, nem volt az igazi a kedélyállapotom sem. Elment az étvágyam, de erőltetni kellett az evést, hogy ne gyengüljek le – magyarázza, és mintha elbagatellizálná az egészet, Balázs nem az a panaszkodós fajta.

A kemoterápia sikeres volt, megint tünetmentessé vált. Két évvel ezelőttig. Akkor a jobb vállcsontja kezdett el duzzadni. Kiderült, hogy ez még mindig a limfóma egyik jele. Itt azonban szerencsére elég volt a sugárkezelés.

„én tudom, hogy már meggyógyultam”

- Másfél éve megint teljesen tünetmentes vagyok. Az íratlan szabály szerint öt évnek kell eltelnie, hogy gyógyultnak mondhassa magát az ember a rák után. De tény, hogy ilyen jól még sosem voltam. Igaz, olyan szinten már nem sportolok, mint korábban, de nem hátráltat semmi a hétköznapi életben – magyarázza. Balázs közalkalmazott, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területi fel-ügyelője. A munkahelye nagyon pozitívan állt a betegségéhez, igaz, amikor csak tudott, a kezelések között is dolgozott.

- Kellett is, hogy lekössem magam, nincs rosszabb az otthon fekvésnél. Csak ha nagyon muszáj volt, akkor mentem hosszabb táppénzre. Amennyiben a betegség újra megjelenne, őssejt-transzplantációt kellene elvégezni rajtam, mely kezelés során a nagy dózisú kemoterápia elpusztítja a csontvelőt. Ennek működését helyre kell állítani, ezt a célt szolgálják az átültetett őssejtek. Ezt követő-en fokozott fertőzésveszély áll fenn mindaddig, amíg a csontvelő működni nem kezd. A kockázatos időszak néhány hónap, melyet a beteg kórházban, majd otthon tölt el steril körülmények között. De nekem erre nem lesz szükségem, én tudom, hogy már meggyógyultam – állítja Balázs.

A kórházi kezelések alatt tapasztalta, hogy aki nem hisz igazán a saját gyógyulásában, azon a legjobb orvosok sem tudnak segíteni. Máig hálás a professzor asszonynak, aki nélkül ma már biztosan nem lenne köztünk. Felesége támogatta mindenben, együtt küzdötték végig ezeket az éveket. A család, a baráti kör szeretete, segítsége szintén jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy lelkileg is kitartson ebben a hosszú, nehéz időszakban. Sokan buzdították a közösségi oldalakon is, ahol még a legnehezebb időkben is sajátos humorú megállapításokat tett közzé, bizonyítva, hogy a humorérzéke sem hagyta el. Pedig lehetett volna ez másként.

„Fentről vigyáztak rám”

- Azt nem tudom, hogy a szerencse mennyire játszik szerepet, biztosan az is kell. De hiszek abban, hogy fentről nagyon vigyáztak rám.

Viszont az is fontos, hogy az ember tegyen meg mindent, ami csak módjában áll, a gyógyulásáért. Az egészséges, mértékletes táplálkozás és a minél több mozgás véleményem szerint mindenki számára teljesíthető, ám rendkívül fontos tényező. Ha az embert valami éri, egy edzettebb, erős, tartalékokkal bíró szervezetnek sokkal nagyobb esélye van sikerrel felvenni a harcot, mint túlsúllyal, magas vérnyomással – tanácsolja Balázs.

Nekünk pedig nincs okunk kételkedni a szavaiban, csak a tanulságot vonhatjuk le. Még időben.