Újra itt a kampányidőszak

2018.11.06. 11:30

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás: egy hónapon át van lehetőség váltani

Közzétették november másodikáig a társaságok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) jövő évi díjait, amely az év végén lejáró szerződéseket érinti.

Kovács Erika

Azoknak az autósoknak, akik a biztosítóváltás mellett döntenek, legkésőbb december 1-jéig kell eljuttatniuk felmondásukat biztosítójukhoz, közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A díjakat a biztosítótársaságok a saját honlapjukon, valamint a Mabisz és a Magyar Nemzeti Bank honlapján teszik közzé. A társaságok nem kötelesek díjat hirdetni, ha nem teszik, automatikusan a korábbi díjtételek maradnak érvényben.

Az autósok többsége nem vált biztosítót, pedig több ezer forintot is spórolhatna ezzel évente Fotó: Balogh Ákos/Napló

A szövetség tájékoztatójából kiderült, a személygépkocsik negyedét érinti a novemberi kgfb-kampány. A hazai, segédmotoros kerékpárok nélkül számított, és kgfb-vel rendelkező gépjárműállomány már túllépte az ötmilliót, amely főként magántulajdonban lévő személygépkocsi. A novemberi kampányidőszakban nagyjából minden negyedik autós érintett. Nyolc év óta, amikor szabaddá vált a hazai kgfb-piac díjhirdetési rendszere, egyre kevesebb autóst érint a novemberi kgfb- kampány. Ma már a biztosítók év közben is bármikor módosíthatják a tarifáikat, és a lejáró vagy új szerződéseknél ezek lesznek mérvadóak. A szövetség rámutatott, míg öt éve még a kampányidőszakban az összes gépjármű-tulajdonos kétharmada köthette újra szerződését korábbi társaságánál vagy válthatott kedvezőbb ajánlatra, idén már csak negyede. Pontosabban az összes, a segédmotor-kerékpárok nélkül számított, 5,11 millió gépjármű 26,5 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsiknál még alacsonyabb az arány: közel 837 ezer jármű szerződése fordul az év végén a Mabisz adatai szerint.

A szövetség tájékoztatója szerint a tavalyi kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű-tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg. A társaságoknak legalább 50 nappal a szerződéses évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzemben tartójának arról, hogy közeledik az évforduló. A biztosítók a kgfb-díjak összehasonlítására hozták létre a Mabisz Díjnavigátorát, amely minden, a piacon díjat hirdető biztosító összes kedvezményének feltüntetésével hasonlítja össze a kgfb-díjakat – üzleti érdektől mentesen. A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk, így a díjbefizetések és kárkifizetések aránya, valamint a piaci tendenciák – mint a folyamatosan növekvő forgalomból adódó baleseti statisztikák, a szervizdíjak és autóalkatrész-árak alakulása – figyelembevételével. A novemberi kampányidőszakban jellemzően a 2010 előtt vásárolt autók érintettek, tulajdonosaik jelentős részének bonus-malus besorolása kedvező, így e szerződések átlagdíja általában alatta marad az éves átlagnak. – A következő két hónapban át- vagy újraszerződőknek már nem kell arra figyelni, hogy a kgfb-díjak mellett a díjbekérőkben szereplő, 30 százalékos baleseti adót is megfizessék, mivel ez január 1-jétől megszűnik, a helyébe lépő biztosítási adó pedig már a kgfb-díj része lesz. Önmagában az adótechnikai változás nem befolyásolja az ügyfelek terheit, hangsúlyozta a biztosítók szövetsége.

Horváth Dávid, egy ajkai biztosítási alkuszcég vezetője elmondta: a többség nem vált biztosítót, pedig több ezer forintot is lehet spórolni a váltással. Igaz, nem mindegy, hány éves, hol lakik, férfi vagy nő az illető. Vannak olyan lehetőségek, ahol mindez nem számít: ha valaki megadja az e-mail-címét, telefonszámát, csökkentheti az éves díjat. Akkor is kevesebbet kell fizetni, ha egy összegben fizeti ki az autós az éves díjat, és akkor is, ha átutalással vagy díjlehívással, és nem csekken fizet. Átlagosan tíz százalékkal emelkedtek idén a díjak, a háttérben a dráguló javítási költségek állnak, illetve a balesetek számának emelkedése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!