Zánka

2016.05.04. 16:37

Szakadó esőben is felavatták

Zánka - A település régi vágya teljesült most - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Rákóczi utca felújított szakaszának átadásán.

Kekk Sára

Az útszakaszavató ünnepségén Filep Miklós polgármester, valamint Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár mondtak beszédet.

A polgármester elmondta, Zánkán 2014 tavaszán volt a Zánka-Nagyvázsony összekötő út projektindító megbeszélése, melyen jelent volt Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Lasztovicza Jenő, Veszprém megye útügyi miniszteri biztosa és Fekete János, a projektgazda Magyar Közút Veszprém megyei igazgatója is. Már azon a megbeszélésen is felmerült, hogy nem a nulla szelvényig, hanem a 71-es főútig újítsák fel a teljes útszakaszt, hogy a főutat tehermentesítve, a veszprém-tapolcai útról vezesse el a forgalmat a Balaton-part felé.

- Akkor ígéretet kaptunk, és most az útnak mintegy fele már elkészült, ráadásul az út legkritikusabb és legrosszabb szakaszát sikerült felújítani - mondta el a polgármester. Hozzátette, bár összesen egy hatszáz méteres szakaszról van szó, mégis kétezer négyzetméter felületet kellett itt felmarni, melyből 23 tonna mart aszfalt keletkezett, illetve összesen 522 tonna aszfaltot használtak fel erre a területre.

Kontrát Károly parlamenti államtitkár elmondta, a közlekedés biztonsága rendkívül fontos dolog minden településen. Hozzátette, most az úthálózat fejlesztését helyezik előtérbe, ami javítja majd a biztonságot és a térség turisztikai vonzerejét. - A felújításoknak köszönhetően biztonságosabb és gyorsabb lesz a közlekedés ebben a szezonban - jelentette ki a politikus.

Címkék#útavatás
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!