Zirc

2006.07.11. 02:28

Internet- klub lesz

Ajka (ta)

Mórocz Zsolt

A beszámolón Péntek Vendel, a szövetség elnöke számolt be a 2005-ös évben végzett munkáról.

A beszámolóban elhangzott, Ajka város önkormányzata 1,9 millió forinttal támogatja a civilek munkáját. A megyei önkormányzat 350 ezer forinttal segített. Az állami támogatás 859 ezer forint, a tagdíjbevétel pedig 161 ezer forint volt.

A szövetség összes bevétele 3 millió 569 ezer forintot tett ki, a kiadás 3 millió 247 ezer forint volt. A gazdasági évet 322 ezer forint pénzmaradvánnyal zárták.

A Civil Házban közhasznú dolgozó segíti a tagszervezetek munkáját. Ingyenes számítógépes tanfolyamot hirdetnek a tagságnak, valamint a nyugdíjasoknak. A város lakossága előtt civil fórumokon és civil fesztiválon mutatkoznak be.

Mindezeken túl kapcsolatot tartanak a testvérváros egyesületeivel is. A tagszervezetek száma nyolcvan, ők többek között terem-, számítógép- és internethasználatot, pályázati tanácsadást, valamint fénymásolási lehetőséget kapnak.

A jelenlegi szolgáltatások köre szeptembertől pedig pénzügyi és internetklubbal is bővül

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!