Zirc

2007.11.08. 03:27

Az egészségünkért

Ajka (tb) - Egészségügyi fórumot szervezett az Egészséges Ajkáért Egyesület, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő-központ és az ÁNTSZ ajkai kistérségi intézete.

Kiss Nikolett

A fórum mottója a daganatos betegségek kialakulásának megelőzése volt. Először filmet láthattak az érdeklődők az önvizsgálatokról, majd dr. Szalay Ferenc, az Egészséges Ajkáért Egyesület elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Mint elmondta, egyetlen életünk van, s az, hogy az hogyan alakul, milyen betegségeket kapunk, döntő mértékben saját magunkon múlik.

- Tehát a legfőbb dolog az, hogy az ember egyénileg hogyan alakítja az életét, milyen káros szenvedélyeink vannak, milyen a világhoz való lelki hozzáállásunk, milyen az emberekkel való kapcsolatunk. Mindezeket ha valahol elrontjuk, az életminőségünket is romboljuk, tehát ezért nagy a felelősségünk saját jövőnket illetően - mondta.

Dr. Nagy Zoltán nőgyógyász főorvos a nőgyógyászati daganatokról és azok meg-előzéséről tartott előadást, hangsúlyozva, hogy a rák nem halálos kór, megelőzhető. Mégis emberek tízezrei halnak meg évente a daganatos betegségekben, mert lemondanak a győzelem lehetőségéről és eleve esélytelennek tartják magukat.

A bőrgyógyászati daganatok korai felismeréséről és megelőzéséről dr. Treiber Amália szakorvos szólt, említve például a napfény ártalmait is.

Dr. Molnár Csaba az emésztőszervi daganatos megbetegedéseket és a meg-előzés fontosságát emelte ki, beszélt a jó- és a rosszindulatú rákos daganatokról is. Hangsúlyozta a dohányzás, a helytelen táplálkozás és a mértéktelen alkoholfogyasztás ár-talmait.

Ferencz Pálné a rákbetegségek kialakulásának meg-előzését elsősorban az egészséges táplálkozásban fedezte fel. Különös hangsúlyt helyezett a főzelék-, zöldség-, gyümölcsfélékre, a sovány tejre és tejtermékekre, a sovány húsokra.

Kovács Gitta a pszichológus szemszögéből vizsgálta a családokban lévő daganatos betegeket. A légzőszervi daganatos megbetegedésekről és megelőzésükről szólt dr. Király Zsolt, a nyirokmasszázs szerepéről pedig Schlakker Imréné.

Az egész napos rendezvényen bemutatkozott a Magyar Rákellenes Liga is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!