2024.04.29. 20:00
Fenntartható tömegközlekedés a Balaton és a Bakony környékén is
Kilencedszer rendezték meg a Kárpát-medencei Fentarthatósági Témahetet. A Föld napjához kapcsolódó, diákoknak szóló fenntarthatósági eseménynek a MÁV–VOLÁN-csoport visszatérő résztvevője, a programsorozaton idén három helyszínen várták a csoportokat. A nyitórendezvényen Hegyi Zsolt szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettes tartott beszédet a fenntartható tömegközlekedésről.
A témahét célja a fenntarthatósággal összefüggő ismeretek bővítése, a tanultak mindennapi gyakorlatban való megélése. A gyermekek már iskoláskorban megismerkedhetnek a fenntartható szemlélettel, a Föld védelmének fontosságával. Az idei rendezvény kiemelt témái a levegő és élővilága, a szabadidő, a körforgásos gazdaság, a hulladék és a fogyasztóvédelem, valamint a fenntartható fogyasztás volt.
– A rendezvényen való részvétellel a szolgáltató fő célja, hogy a közösségi közlekedés versenyképes alternatívaként egyre többeket ösztönözzön az egyéni utazás kiváltására – hangzott el. A kerékpár és a közösségi közlekedés kombinációja az egyik legkörnyezetkímélőbb közlekedési mód, ezért nagy hangsúlyt helyeznek a társaságnál a kerékpárszállító kapacitás folyamatos növelésére, különösen a turisztikailag meghatározó területeken – így a Balaton környékén és a Bakonyban is.
A nyitórendezvényen Hegyi Zsolt a közösségi közlekedés fenntarthatóságban betöltött kiemelkedő szerepéről beszélt, kiemelve, mint szolgáltatók tudnak tenni, hogy ezt az elkötelezettséget növeljék. – Ennek érdekében tavaly komoly lépéseket tettünk az Építési és Közlekedési Minisztériummal közösen. Az ország- és vármegyebérletek bevezetése lebontotta az addigi szakmai korlátokat, és egy olcsó, korlátlan hozzáférést biztosít a közösségi közlekedéshez – mondta el.
A témahét ideje alatt a csoport három helyszínen készült programokkal az iskolásoknak. Nagykanizsán a modern, fenntartható vasúti mosó kulisszatitkaival várták az érdeklődőket, lehetőség nyílt a Budapest–Esztergom vasútvonal mentén kiépült óbudai központi forgalomirányítási központ megtekintésére. A 2-es vonal átépítése az elmúlt tíz évben valósult meg, az állomásokon és a megállóhelyeken P+R parkolókat, kerékpártárolókat alakítottak ki, kiépült a felsővezetéki rendszer, ami lehetővé tette a modern villamos motorvonati szerelvények közlekedését, amelyek képesek a fékezésből keletkező villamos energia visszatáplálására.
Érdekes volt megtekinteni a MÁV Szolgáltató Központ Vizsgálólaboratóriumát is. A látogatók a csoport monitoringhálózatának üzemeltetéséhez használatos eszközöket, akusztikai műszerbemutatót láttak, valamint levegő-mintavételhez kapcsolódó műszerekkel találkozhattak.