Hírek

2016.03.23. 20:58

János evangéliumát olvasták: Az evangélikus gyülekezet tagjai művészek segítségével készültek az ünnepre

Veszprém - Nagyhéten János evangéliumának felolvasásával készültek az ünnepre az evangélikus gyülekezet tagjai.

Balla Emőke

A kezdeményezés a tavalyi évre nyúlik vissza, akkor a Pannon Várszínház művészei két este olvasták fel az Újszövetség két könyvét, Máté és Lukács evangéliumát fejezetről fejezetre. A színészek át-éléssel közvetítették Isten igéjét, a jelenlévők úgy érezhették, szinte maguk is részesei a bibliai eseményeknek, a nagyheti szenvedéstörténetnek, Krisztus halálának, fel-támadásának.

Erky Kiss Dávid, Kovács Ildikó és Krámer György a felolvasáson az evangélikus templomban. Fotó: Penovác Károly

Idén Krámer György koreográfus, a tánctagozat vezetője, valamint Erky Kiss Dávid vállalta, hogy evangéliumot olvasson. Csatlakozott hozzájuk az evangélikus gyülekezet két tagja, Csiszárné Ledényi Dóra és Kovács Ildikó, egymás között osztva fel a fejezeteket. A János evangéliumát két este, kedden és szerdán olvasták, így készülve nagyhéten lélekben is az ünnepre. Krámer György Pilinszky János Introitusz című versét is előadta, Kovács Attila zeneszerző muzsikájával színesítette a programot.

Az előadóknak Isó Dorottya, az evangélikus gyülekezet lelkésze mondott köszönetet, a résztvevőknek pedig azt kívánta, hogy János evangéliumának olvasásával jussanak ők is közelebb ahhoz, amit az Úr Jézus cselekedett értünk a kereszten. A felolvasás által a hallgatók hite épülhetett, erősödhetett, valamennyien átérezhették nagyhét és húsvét ünnepének valódi lényegét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!