Ajka

2014.05.05. 17:24

Ajkai iskolafenntartási vita: Ki finanszírozza a tanítást?

Az ajkai önkormányzat határozottan kiáll a döntése mellett, amelynek értelmében nem vállalja a Molnár Gábor iskola működtetését. A Fidesz- és a KDNP-frakció a polgármester ellen szavazott.

Tóth B. Zsuzsa

Az ajkai képviselő-testület tavaly májusban fogadta el azt a határozatot, amelyben nem vállalta a Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI működtetését. Az intézmény speciális szakiskolai jellegéből adódóan a működtetést állami feladatnak tekintették. A határozat ellen idén márciusban a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője törvényességi felhívással élt. A kormányhivatal szerint azért jogsértő az önkormányzat döntése, mert a határozat meghozatalakor a Molnár Gábor iskola nem minősült szakképző iskolának, hanem többcélú közoktatási intézményként a működtetés az önkormányzat feladata.

Schwartz Béla polgármester az április 29-i képviselő-testületi ülésen azt javasolta, hogy ne fogadják el dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott törvényességi felhívását, és tartsák életben az önkormányzat határozatát. A Fidesz és a KDNP frakció ellenszavazatával a képviselő-testület elfogadta a polgármester javaslatát, így az önkormányzat fenntartja a Molnár Gábor iskolára vonatkozó korábbi döntését, és kész az álláspontját peres úton érvényesíteni a kormányhivatallal szemben.

Jelenleg állami finanszírozású az ajkai Molnár Gábor iskola (Fotó: Györkös József)

Megkérdeztük az ügyről Schwartz Béla polgármestert, aki leszögezte, hogy nem értenek egyet a törvényességi óvással, a fenntartás állami feladat. Egyébként jelenleg is az állam finanszírozza az intézmény működését, ahol közel háromszáz diák tanul.

– Speciális szakiskoláról van szó, tehát mindenképpen állami feladat a fenntartás – hangsúlyozta a polgármester. Dr. Jáger László címzetes főjegyző hozzátette a fentieket megerősítve, hogy mivel az intézményben szakképzés is folyik, nem az önkormányzat feladata a fenntartása.

– Az önkormányzatnak 2012 őszén kellett döntenie az intézmények működtetéséről. A jegyzéken a Molnár Gábor iskola nem szerepelt, 2013 januárjától azt a megyei intézményfenntartó központ vette át. Annak megszűnésével kapta meg az önkormányzat az iskolát. Háromezer fő feletti települési lélekszám esetén a helyi önkormányzatnak kötelező az intézmények működtetése, a szakképző iskolák kivételével. A Molnár Gábor iskola pedig annak minősül. A jogszabály kimondja, hogy ahol szakképzés is folyik, annál az intézménynél állami feladat a fenntartás – hivatkozott a főjegyző a Naplónak nyilatkozva.

Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott miderre úgy reagált, hogy ebben az esetben az önkormányzat forduljon bírósághoz, az majd eldönti a kérdést.

– A törvényességi főosztály álláspontja szerint a döntés nem jogszerű, ezért tettük a törvényességi észrevételt – mondta a kormánymegbízott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!