Ajka

2015.06.13. 17:05

Itt a kezem, és szól

Ajka - Az Ajkai Zeneiskola hagyományos hangszerbemutató és zenélésre toborzó rendezvényét több turnusban tartotta a szépszámú érdeklődő gyerekközönségnek.

Civil Tudósítónktól

Klári néni, Ági néni, Imi bácsi, Laci bácsi és Krisztián tanár úr nagy lelkesedéssel és szemmel látható szerelemmel beszélt hangszeréről, mutatta be zenélő kincsének történetét, érdekességeit és szólaltatta meg azt a lelkesen tapsoló, a zeneszámokat a tanárokkal együtt dúdoló gyermekközönséggel. Kipirult arcok, érdeklődőn csillogó szemek, pirosra tapsolt tenyerek és ütemre mozgó kis testek kísérték a remek kezdeményezést, mely idén is sok kisiskolást vonzott.

Az első sorban a hangszereket már ismerők, mögöttük diáktársaik. Fotó: Vargáné Czobor Andrea

Cserményi Zsolt intézményvezető elmondta, a programot azzal a nem titkolt szándékkal hozták létre, hogy a zenét, a hangszereket megkedveltessék a fiatal, fogékony korosztállyal, hogy a zenei műveltség alapjainak letételére felesküdött zenetanárok megmutathassák kincseiket, személyes, jó példával elöl járva hirdessék: dallamok szárnyán, hangszerek varázslatával nemesedik a felnövekvő nemzedék.

A hangszerbemutató végén a vendégek saját művészpalánta-társaik házi koncertjét hallgatták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!