Bepótolják az ünneplést

2024.05.10. 12:00

Húszéves a tapolcai rendezvénycsarnok

Fennállása huszonegyedik évébe lépett a tapolcai Csermák József Rendezvénycsarnok. Az eltelt évtizedekről, a jelenről és a tervekről Rédli Károly, az üzemeltető Tapolca Kft. ügyvezetője beszélt lapunknak.

Tóth B. Zsuzsa

– A csarnok látogatóinak száma közelít a 900 ezerhez ezen két évtized alatt. Nem változott viszont a profil, megmaradt a többnyire sport és szórakoztató irány, de számos más rendezvénynek is helyet adunk. Az elmúlt két évtizedben kiemelten sikeres volt sok más esemény mellett a profi bokszgála, a térséget bemutató expók sora, amelyeken három nap alatt több, mint háromezer látogató érkezett a csarnokba. Közel száz kiállítónk volt, de a járványhelyzet miatt lecsökkent a kisvállalkozói kör, így ez az esemény már évek óta nem rendezhető meg. A tapolcai sportélet viszont felerősödött a csarnoknak köszönhetően. Emellett folytatjuk a nagykoncertek rendezését, és a tavaly először szervezett operettest pozitív visszajelzéseinek köszönhetően ennek a műfajnak is helyet adunk a jövőben. Azonban a 21 év meglátszik az épület állapotán. Bár időközben számos fejlesztés megvalósult, és a csarnok általános állapota elfogadható, de a technikai fejlődést nem tudta követni. A világítás felújítása folyamatban van, LED-falat telepítünk, és nagyot léptünk előre az energiatakarékosság terén azzal, hogy 50 kilowattos naperőművet helyezünk el az épület tetején. A külső és belső nyílászárók, valamint a burkolat cseréjére irányuló terv elkészült, az önkormányzat pályázatot nyújtott be a kivitelezésre. Ami a tervezett programokat illeti, idén ősszel Koncz Zsuzsa visszatérésére számítunk, a Mágnás Miska című operett decemberben lesz, de közben több, fiataloknak szóló koncertnek is helyet adunk. A nyári edzőtáboroztatások mellett készülünk arra is, hogy a futball-Eb és az olimpia alatt már megoldjuk a kivetítést, hiszen szurkolói helyszín leszünk, Siklósi Gergő tapolcai sportolónak együtt szurkolhatunk a rendezvénycsarnokban – mondta Rédli Károly. Hozzátette, hogy a 15 négyzetméteres LED-fal egyelőre próbaüzem alatt van, a nyárra kiváltja a régi, mátrixalapon működő kijelzőt, és a sportesemények mellett a kulturális és más rendezvényeket is kiszolgálja a jövőben.

A tapolcai rendezvénycsarnok húszéves. A képen Rédli Károly ügyvezető és Nagy Balázs technikus a háttérben levő, tesztelés alatt álló kivetítővel kapcsolatos feladatokat beszélik meg
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

– A 2003 májusában felavatott csarnok ünneplése tavaly energiatakarékossági szempontok miatt maradt el, ezt bepótoljuk most a május 19-i koncerttel. A cég az önkormányzat támogatásával ingyenes esten lát vendégül mindenkit. A koncerten tapolcai és helyi érintettségű fellépők szórakoztatják a közönséget, Halász Rebeka, Tóth Kiara, Postás Józsi és Márió lép fel – mondta az ügyvezető. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában