Ajka

2015.12.06. 11:59

Szent Borbálára emlékeztek

Ajka – Az örökös életveszély vallásossá tette a bányászokat, akik testi és lelki bajaikban egyaránt a veszélyes szakmák védőszentjéhez, Szent Borbálához fordultak vigaszért –fogalmazott Blaskó Sándor, a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör vezetője a Borbála-napi megemlékezésen.

Szántó Renáta

A vájárok mindig is a természet gigantikus erejével álltak szemben, minden pillanatban kitéve magukat az elemi erők elsöprő erejének. Ebben a küzdelemben nem volt helye a széthúzásnak. Az egymásrautaltság következtében a bizalom, a szolidaritás és vallásos hit összefonódott, mely garanciaként szolgálhatott a természeti hatások ellen.

Blaskó Sándor, a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör vezetője mondott ünnepi beszédet
Fotó: Györkös József

A szénbányászat ugyan már több mint tíz éve megszűnt Ajkán, ám Borbála napján az egykori bányászok és családjaik mindig összegyűlnek, hogy tiszteletüket fejezzék ki elhunyt kollégáik és a szent előtt. Idén a bányászhimnusz eléneklése mellett egy másik szívszorító vallásos dallal, mécsesekkel és koszorúkkal emlékeztek a sorstársakra és a jótevőre a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont előtti parkban álló Borbála-szobor lábánál.

Főhajtás a szent előtt

Borbála, a bányászok védőszentje

Blaskó Sándor ünnepi beszédében kiemelte, hogy a bányászat addig fog élni, míg a szívekben emlékeznek rá, továbbá Szent Borbála történetét is megosztotta a jelenlévőkkel. Végül egy népi hagyományra hívta fel a figyelmet, miszerint a Borbála napján szedett cseresznyeág vázába helyezve még kizöldül, fittyet hányva a közelgő télre, az életet hirdeti, akárcsak a bányászok, akik a veszélyekkel szembeszállva végzik munkájukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!