Alsóörs

2013.06.04. 14:26

Indulnak a motorok

Szerdán kora délelőtt ismét motoroktól lesz hangos a Balaton északkeleti térsége, ugyanis az Európa kempingben kezdetét veszi az Open Roadfest 2013, azaz a 14. Harley-Davidson találkozó.

Győrffy Árpád

A szombat éjszakai Uriah Heep koncerttel záruló fesztivál hagyományosan nyitott lesz minden motoros és motor nélküli érdeklődő előtt - persze a belépőt le kell fizetni.

Az idén is több ezren lesznek, akik elejétől végéig ki akarják élvezni a bulit minden kötöttség nélkül, ezért szálláshelyül is a kempinget választják. Rájuk is gondolva a délelőttök inkább a pihenésről szólnak, de az igazán éberek ilyenkor sem unatkoznak, helikopteres sétarepülésen vehetek részt, vagy épp bungge-jumpingolhatnak.

Délutánonként nap vezetett túrákat indítanak a megye különböző vidékeire, Pápára, Zircre, Várpalotára, Nagyvázsonyba és Balatonakaliba is elkalandoznak a motorosok. Bent a kempingben kiállítás nézéssel, épített motor show-val kaszkadőr bemutatóval és motor durrogtatással szórakoztathatják többek között magukat. Este felé kezdődnek a koncertek.

A színpadokon a kőkemény rock and rolltól a bulizós muzsikáig minden megszólal több más mellett az Eddának, a Tankcsapdának, Deák Bill Gyulának, a Zorallnak, a Hooligansnak, a Madaraknak és nem utolsó sorban a Ten Years After csütörtöki és a Uriah Heep együttes szombati fellépésének köszönhetően.

Az első estén pedig a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot nézhetik meg az érdeklődők a Pannon Várszínház előadásában. 

A részletes programért kattintson ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!