Baba

2015.09.28. 18:41

Dúla, mint barátnő?

Veszprém – Hiába próbálták a szülészeten megakadályozni, hogy dúlák legyenek jelen a kismamával. Az egészségügyi törvény ezt nem engedi.

Kovács Erika

Legalábbis ez derült ki Rácz Jenő megyei kórházigazgató főorvos szavaiból. A kérdésre, hogy miért vonták vissza a korábban a szülészeten kiadott házirendet, illetve ki lehet jelen szüléskor, elmondta, a szülő nő által meghatározott személy ott lehet, aki lehet az apa, illetve barátnő is.

Kiemelte, a szülészeten készült a házirend, de aztán visszavonták, mivel nem egyezik a jogszabállyal. Ebben rámutattak, a szülőszobán a kismamával csak a férje, vagy egy közeli rokona tartózkodhat. A főigazgató, miként korábban is elmondta, ha nem hozzátartozó vesz részt a szülésen, díjazásban nem részesülhet. Ezt a kórház vezetése nem feltételezi egyetlen jelen lévőről sem, de a házirenddel a félreértéseket lehetett volna megelőzni – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!