Badacsonytördemic

2013.10.24. 14:28

Felkészülés ökopiac nyitására

Badacsonytördemic - Új ökopiacot szeretnének nyitni a Balaton legújabb strandja mellett. Az előkészítő munka már idén megkezdődött, rendezvényekkel, helyi fórumokkal.

Szijártó János

Ennek jegyében tartottak három napos fórumot Badacsonytördemicen a helyi gazdák és érdeklődők számára. A résztvevők többek között arról is hallottak, hogyan lehetnek sikeres ökogazdák, de számos gyakorlati szempontból fontos ismerettel is gyarapodhattak. Az előadásokból kiderült, hogy a Vidékfejlesztési Program 2014-2020-as időszakában 1400 milliárd forintot szánnak vidékfejlesztésre.

A három napos rendezvényen bemutatkozott a helyi Leader csoport, a Zalai Domboktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület is, amely a rendelkezésére álló fejlesztési forrásokból a 2008-2013-as időszakban összesen száznegyvennégy nyertes pályázatot támogatott. A következő pályázatukat november 5-én írják ki, turisztikai tevékenységek fejlesztésére. A bor sem maradhatott ki az előadások közül, így szó esett a borértékesítés lehetőségeiről és ennek változásairól, a hordóhasználatról, és a biológiai szőlőművelésről. Az érdelődők hallhattak még a helyi termelői piacon való megjelenés jogi szabályozásairól, illetve arról is, ki a kistermelő, illetve, hogyan lehet valakiből kistermelő, mit, mennyit és hogyan árulhat egy termelői piacon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!