Balatonakali

2017.03.06. 18:30

Megmetszették a mandulát, idén már egy kis termésre is számítanak

Ha a 71-es úton Zánka irányába haladunk, Balatonakalit elhagyva szép mandulás mellett visz az utunk. A másfél hektárnyi területen a 466 fát akali önkormányzata telepíttette el 2015 novemberében.

Sági Ági

Mandula, jó bor, vendégszeretet - 2010 óta ez a Balaton-parti település jelmondata. A mandulának régi múltja van a 700 lelkes faluban, a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Fertődi Kutatóállomásnak volt itt a Balatonakali Kísérleti Telepe.

- Üvegházakban folyt itt a nemesítés, elsősorban a Tanú című filmből jól ismert magyar narancsra koncentráltak - meséli Koncz Imre polgármester. - Szerencsére a mérnökök azért nem csak a naranccsal foglalkoztak, nagyon komoly volt a barack- és a mandulanemesítés is, az Akali 60 fajta korának legjobbja volt, papírhéjú mandula 60 százalék béltartalommal.

Takács Feri bácsi oktatja a mandulametszést. A hallgatók: Magyar Csaba, Szabóné Verl Gabriella, Kovács Sándor, Bocskai Tamás, Antal Zsuzsanna
Fotó: Balatonakali Önkormányzat

Az önkormányzat már 2010-ben elhatározta a mandulaültetvény telepítését, de állami földekhez nem sikerült jutnia, végül a Mencshelyi Tsz felszámolásával sikerült két hektárt megszerezni. Nagyon sokan segítették az ültetvény létrehozását, ahová négy korszerű fajtát ültettek el. A NAIK badacsonyi kutatóintézetében a szükséges talajvizsgálatokat végezték el, a Földművelésügyi Minisztérium a csemeték költségéből vállalt egy részt, a zánkai kertbarát kör és a gyógynövényvölgy kertészmérnöke Takács Feri bácsi is az elejétől segített. Idén is Takács Feri bácsi jött el és mutatta meg, hogyan kell jól metszeni a mandulát. A másfél hektárral az önkormányzat közmunkásai és a helyi önkéntesek két nap alatt végeztek.

- Nagyon szépek a fák, reméljük, idén már lesz egy kis termés is. Azt szeretnénk, ha a saját rendezvényeinken mindig tudnánk pirított mandulát kínálni. A jó bort érdemes mandulával kóstolni, aki ezt egyszer kipróbálta, utána biztosan keresi - tette hozzá Koncz Imre.

Szépek lesznek a fák a VII. akali bor napja mandulavirágzáskor ünnepen is. Április 1-én és 2-án a környékbeli borosgazdák nyitott pincékkel is várják majd a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!