2014.06.03. 17:01
A rendőrök felkészültek a nyárra
Balatonfüred - A rendőrök készen állnak a megfelelő szintű közbiztonság garantálására még akkor is, ha tovább bővül a turistaforgalom, állítja Regdon László rendőr alezredes.
Persze a munkában az eddigiek szerint számítanak az önkormányzatra, más rendészeti feladatot ellátó szervekre és a megújuló polgárőrségre, tette hozzá a füredi rendőrkapitányság vezetője.
Az eddigi eredmények imponálóak. Az önkormányzatnak a közelmúltban készített, és a képviselők által egyhangúlag elfogadott beszámoló szerint a járás területén az ismertté vált bűncselekmények száma csökkent, emberölés, erőszakos nemi közösülés, fegyveres vagy más jelentős erőszakos bűncselekmény nem történt.
A kábítószerrel foglalkozó bűnözők közül két csoporttal szemben sikerült eredményesen bizonyítani a rendőröknek a terjesztői magatartást.
Az érintettek jelenleg is kényszerintézkedés alatt állnak. Több besurranást, strandi lopássorozatot, gépkocsifeltörést és gépkocsilopást is felderítettek.
Regdon László szerint a gyors ítélet lehet az igazi visszatartó erő a garázdaságra hajlamosak ellen (Fotó: Győrffy Árpád)
Nem csökkent a közterületi bűncselekmények közül a garázdaságok és rongálások száma, de a mozgóőri és civil ruhás szolgálataik segítségével az elkövetőket jelentős számban tetten érték.
- Az ilyen elfogásoknak akkor lesz igazán erős visszatartó erejük, ha az érintettek gyorsan, lehetőség szerint még a Füreden tartózkodásuk ideje alatt megkapják az ítéletet. Ezért a jövőben még inkább törekszünk a gyorsított eljárásokra. Ehhez a kihallgatásokkal olyan anyagokat kell produkálnunk, amik lehetőséget adnak a bíróságnak a gyors ítéletre, ahogy ez a múlt évben is többször megtörtént - mondta a kapitányság vezetője.
Ugyancsak fontos terület a munkájukban a modern szolgálatirányítási eszközök egyre hatékonyabb használata. Ezt különösen indokolja a várost sokszor nem eléggé ismerő, más területről nyári erősítésként érkező rendőrök megfelelő és gyors eligazítása, munkájuk megszervezése.
A felnőtt segítők mellett egész nyáron számítanak a Szent Benedek Gimnázium rendészeti fakultációs diákjainak segítségére, és az iskola többi diákja is bekapcsolódhat a munkába az érettségihez szükséges közösségi szolgálat keretében. A diákok rendőri irányítás mellett, gyalogosan és kerékpárral működnek közre a közbiztonság javításában a strandok és parkolók környékén - mondta többek között Regdon László a nyárra való felkészülésről.