Óh, azok az éjszakák

2024.05.15. 20:00

Megállíthatatlanul dübörgött, elvarázsolta rajongótáborát az Edda

Megadta a módját az ünneplésnek hétvégén hazánk egyik legismertebb, legsikeresebb zenekara, a magyar zenetörténelem részét képező Edda Művek a zsúfolásig telt Veszprém Arénában. A töretlen népszerűségnek örvendő csapat mifelénk is megidézte az elmúlt ötven év meghatározó pillanatait: a „bakancsos” időszaktól napjainkig, a különleges időutazásra invitált rajongók pedig teli torokból énekelték generációkat összekötő, azokon átívelő dalaikat.

Király Ferenc

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló

Ha képletesen is, nagy fába vágta a fejszéjét az immáron évtizedek óta stabil felállásban játszó zenekar a királynék városában, hiszen kivételes pályafutásuk egyik csúcspontjaként beharangozott idei, jubileumi – Edda Művek 50-re keresztelt – turnéjuk itteni állomásán a színvonalas Gizella-napok ingyenes kulturális programjaival is „meg kellett küzdeniük”. Az értük aggódók a létesítményhez érkezve, az ottani embertömeget látva megnyugodhattak, elégedetten konstatálhatták: ahogy korábban, most sincs mitől tartani, a veszprémi és környékbeli zenebarátok továbbra is imádják őket, így nekik is köszönhető, hogy az egykor Miskolcról induló alakulat mára mindent elért, amiről egy együttes csak álmodhat. Több mint ötmillió eladott albummal, arany-, platina- és gyémántlemezekkel büszkélkedhetnek. Ilyen karrier kevés formációnak adatik meg, szóval a belvárosi eseményfolyam dacára sikerült nekik a kockázatos vállalás: ezúttal az ő rajongótáboruktól zengett a helyi kézilabdaklub otthona. Ahol már az első percekben megszületett az igazi rock- és bulihangulat: mihelyst felcsendültek az első nóták, a közönség egy emberként fakadt dalra. Egymást követték az érzelmi csúcspontok, jöttek sorban az örökzöldek: hol a szívhez szóló érzelmes balladák, hol a lendületes slágerek. Az igényes muzsika, az őszinte szövegek pedig mindenkit, idősebbet és fiatalt egyaránt megérintettek. A dalok magukkal ragadták az embereket, persze, könnyű volt válogatni a jobbnál jobb szerzeményekből, lévén, hogy a banda igazán komoly diszkográfiával bír.

Fotó: Fülöp Ildikó / Napló

Az Edda vármegyeszékhelyünkön is pontosan tudta, hogy mi kell a sikerhez, és a minőségből itt sem engedtek. Lelkesedésük, munkabírásuk egyszerűen nem akar alábbhagyni, ha úgy tetszik: előttünk is hozták a kötelezőt. A frontember, Pataky Attila újra magával ragadta a tömeget. Ott volt mellette a színpadon Gergő fia is, aki besegített őserejű, senkivel össze nem téveszthető hangú édesapjának, akiről bátran állítható, hogy még mindig hazánk legjobb torkú énekeseinek egyike, rocktörténelmünk egyik fontos szereplője. Az életét „Edda-boldogságban” töltő ikon hétvégén is a jelennek élt, abból próbálta a legtöbbet kihozni. Már öt évtizede áll az Edda szolgálatában, de még mindig szenvedélyesen szereti a zenét, mi is meggyőződhettünk arról, hogy nála a siker egyértelműen az, ha a fellépéseiken másoknak szerezhet örömet. 

Ám a nagyszerű formát mutató banda összességében is remek zenészekből áll, akik az arénában is hiba nélkül játszottak. Gömöri Zsolt mesebeli billentyű- és Alapi István virtuóz gitárjátéka lehengerlő volt, de a basszusgitáros Kicska László és a dobos Benkó Ákos sem lógott ki a sorból: épp ellenkezőleg, tőlük is örömzenélést hallhattunk. A fél évszázad munkásságát felölelő – meghitt pillanatokat és fergeteges energiákat mozgósító – koncert időutazás is volt, e sorok írója is visszamehetett kicsit a múltba, visszatekerhette az idő kerekét 30-35 évvel, és úgy, gyakran extázisban énekelte a Hűtlen, az Álmodtam egy világot magamnak, a Minden sarkon álltam már, az Álom, a Kölyköd voltam, a Gyere, őrült és a Kör című örök érvényű himnuszt. Jó volt picit, ha csak két órára is, újra fiatalnak lenni, a dalok ugyanis szeretetet, boldogságot és régi emlékeket csempésztek az ember szívébe, agyába. Ahogy a rockzenésznek teremtett frontember is mondta: a slágerek csónakként ringatóztak a lelkek között.

A varázslatos est arra is frappáns választ adott, hogy a karizmatikus előadói tehetséggel megáldott Patakyt „lehet” froclizni különböző megnyilvánulásaiért, de valójában nem érdemes, mert neki és kultikus zenekarának fél évszázada töretlen a sikere. Most is megállíthatatlanul dübörögtek, elvarázsolták lemorzsolódni nem akaró rajongótáborukat. Az Edda ugyanis továbbra is stabil és megkerülhetetlen szereplője a hazai zenei életnek. Helyesebben egy örök, halhatatlan zenekar.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!