Balatonfüred

2015.07.24. 18:37

Most a játékról szól - Fiatal lányok férfineveket merítettek ki a tóból

Balatonfüred - Igaz ma már más a jelentősége, mint a reformkorban, a szívhalászat ma is legalább akkora élményt jelent a hölgyeknek, mint az 1800-as években.

Prevics Éva

A program minden évben az Anna-bálhoz kapcsolódik. A hajadon lányok szívre írt férfineveket halásznak ki a tóból. Míg korábban a lányok hitték, hogy ez leendő férjük neve lesz, ma már jelképes szerepe van. A kihalászott nevű férfi ajándékkal lepi meg őket. A Jókai hajó fedélzetén tartott szívhalászaton a tavalyi Anna-bál szépe is részt vett.

Vörösmarty Mihály 1838-ban írt novellát a szívhalászatról. Ebben az alkotásban a szerelemről, udvarlásról és a füredi éjszakákról szólt. Később aztán nincs nyoma a szívhalászatnak, csak 1913-ban Krúdy Gyula műveiben kerül elő újra, aki sokat foglalkozott írásaiban az Annabállal és a szívhalászattal elevenítette fel a nagy múltú program hátterét a Naplónak Praznovszky Mihály irodalomtörténész.

Balatonfüred a szívhalászatot tíz éve rendezi meg újra azért, hogy az Anna-bál, mint program még hangulatosabb legyen mondta.

Lelkesen halászták a fiatal lányok a férfiak neveit a tóból. A fotón elöl Szima Bianka. Fotó: Prevics Éva

A Jókai hajó fedélzetén ma sok elegáns, fiatal, hajadon lány halászott a hajón lévő férfiak nevével jelölt szívekre. A tét most egészen más volt,, mint a reformkorban, amikor a hölgyek azt remélték, hogy leendő férjük nevét fogják ki. Ezúttal csupán a játékról szólt a móka, egy ajándékot adott át a kifogott férfi a hölgynek. A legszerencsésebb hölgy pedig a következő évi Anna-bálra ingyenes belépőt nyert.

Praznovszky Mihály a hajón a tavalyi Anna-bál szépével is beszélgetett. Arról kérdezte, milyen élmény volt a cím elnyerése. Sulák Martina válaszában azt is örömmel újságolta el, hogy felvételt nyert a Magyar Táncművészeti Főiskolára, amivel nagy álma teljesült.

A szívhalászat után este operagála várta a Gyógy téren az Anna-fesztivál programjaira érkezőket. Négy kiváló énekes lépett színpadra, akik áriákat adtak elő a Magyar Állami Operaház zenekarának közreműködésével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!