Balatonfüred

2016.04.02. 18:33

Kutas Árpád emléke

Balatonarács – Az Arácsért Közhasznú Alapítvány idén április 2-án tartotta Árpád-napi rendezvényét, amit a néhány éve elhunyt Kutas Árpád emlékére indítottak el.

Kekk Sára

2010-ben hunyt el Kutas Árpád, egykori alpolgármester, önkormányzati képviselő, az Arácsért Alapítvány létrehozója. Tiszteletére rendezték meg immár hatodszor az Árpád-napi programot szombaton délután.

Szekrényes Tamás

A hagyományoknak megfelelően a volt alpolgármester sírjánál kezdődött a megemlékezés, majd az Arácsi Népházban átadták az Arácsért díjat, melyet a tavalyi évben alapított és adott át először az Arácsért Közhasznú Alapítvány. Idén a díjat Szekrényes Tamás, a Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészet igazgatója kapta, a Koloska-völgyi erdők és pihenőhelyek példás fenntartásáért, a Koloska-völgyi Vadaspark létesítéséért és működtetésért, valamint az alapítványi rendezvények lebonyolításában való közreműködéséért.

Sipos Árpád kurátor

Fabacsovics Zoltán, az Arácsért Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta, az alapítvány egyik legjelentősebb támogatója az erdészet. A díj átadása után Sipos Árpád kurátor tartott képes-zenés előadást Hetedhét országon át... – Örményország, viharos évezredek után címmel, amelyben Angyal Imre, a MÚZSA Egyesület tagja működött közre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!