Balatonfűzfő

2012.12.02. 10:50

Fejlesztik a fűzfői uszodát

Veszprém - Az antiszemitizmus elleni határozottabb fellépésről, a megtorpanó panelprogramról és a fűzfői Balaton uszoda tervezett fejlesztéséről is beszélt a napokban tartott sajtótájékoztatóján Pál Béla szocialista országgyűlési képviselő.

Szabó Péter Dániel

- A közelmúlt eseményei bizonyították, hogy határozottabb fellépésre van szükség a kormány és az országgyűlés részéről az antiszemitizmus és a rasszizmus, az emberi méltóságot sértő megnyilvánulások ellen, ezért az MSZP egy határozati javaslatot és egy törvénymódosítást terjesztett be a parlament elé - mondta el Pál Béla. A képviselő kiemelte, előbbi egy etikai bizottság létrehozását javasolja, s kötelezné a kormány, hogy minden évben számoljon be a szélsőséges megnyilvánulások, a kirekesztés ellen tett intézkedésekről. Az országgyűlésről szólóm törvény módosításával pedig nagyobb jogkört adnának az ülés levezető elnöknek, akinek így határozottabban fellépésre lenne lehetősége. 

Pál Béla a panelházak tervezett felújításával kapcsolatban is aggályait fogalmazta meg. Elmondta, 2002 és 2010 között csak a megyében mintegy 23 ezer lakás (ebből 12 ezer Veszprémben) újult meg a panelprogram révén, ám az utóbbi időben leálltak ezek a pályázatok. Pápán, Ajkán és Veszprémben is több társasház vár hosszú ideje a neki megítélt, energiahatékonysági fejlesztéseket célzó támogatásra, noha Fónagy János államtitkár 2010-ben még évi 150-200 ezer panelház felújítását ígérte. Pál Béla pozitív fejleményekről számolt be a Balaton Általános Olimpiai Központ jövőjével kapcsolatban.

Elmondta, a parlament turizmus- és sportbizottsága legutóbbi ülésén döntés született a fűzfői uszoda fejlesztéséről.  Európai uniós, valamint állami és önkormányzati forrásból, magántőke bevonásával a tervek szerint felújítanák, és műugrásra is alkalmas külső medencékkel bővítenék az uszodát. Ezzel a fejlesztéssel az intézmény még jobban szolgálná a „vizes” szakág nemzetközi – és hazai versenyek előtti felkészülését, valamint a környező települések iskolái számára tanuszodaként is működhetne. Ami a további fejlesztési irányokat illeti, tette hozzá Pál Béla, egy csúszdaparkot is magában foglaló wellness szálloda építése is szerepel az elképzelések között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!