Balatonfűzfő

2016.01.13. 12:45

Egyelőre nincs információ a Balaton Uszoda bezárásáról

Balatonfűzfő - Lapunk értesülései szerint a Balaton Uszoda is érdekelt abban a programban, melyben idén több uszoda felújítását kezdik meg.

Heffler Péter

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rövid tájékoztatása alapján a pontos részleteket január végén lehet majd megtudni, addig viszont marad a találgatás, miszerint április végén valóban bezár-e a két úszó-, illetve egy vízilabdaklub edzéshelyéül is szolgáló létesítmény.

A Balaton Úszó Klub 1999 óta tartja edzéseit a létesítményben, azóta csupán egyszer, a 2014-es karbantartáskor volt rá példa, hogy az egyesületnek máshol kellett vízfelületet bérelnie.

- Akkor két hónapra a veszprémi uszodába „költözhettünk” be, ahol a munkánkat lényegesen megkönnyítette mind az üzemeltető, mind pedig a vendégek részéről tanúsított remek hozzáállás - mondta Szokolai László, a BÚK vezetőedzője, aki szintén nem tud pontos időpontot a Balaton Uszoda feltételezhető bezárásáról. Csupán találgat, akárcsak Kerekes Csongor, a Balaton Vízilabda Klub elnöke, akivel - mint az úszókkal is - április 30-ig kötöttek bérleti szerződést.

- A bajnokságok hajrájában nagy érvágás lenne, ha vízfelület nélkül maradnánk, mivel sem Ajkán, sem Balatonfüreden nem nyitott még ki az uszoda, Veszprémben pedig a medence vízmélysége nem teszi lehetővé a vízilabdázást - mondta Kerekes Csongor, aki reméli, hogy az esetleges áprilisi bezárás kitolódik a nyári hónapokra, vagy addig, amíg a balatonfüredi létesítmény meg nem nyit.

Szokolai László is kiemelte, hogy válogatott versenyzője, Rasovszky Kristóf olimpiai felkészülése miatt bízik benne, nem kell átalakítaniuk a szezonjuk hajráját, és nyugodtan készülhetnek egy riói kvalifikációt érő úszásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!