Belföld

2009.05.22. 12:31

Megalakult az egységes Magyar Református Egyház

Debrecen - Megalakult az egységes Magyar Református Egyház, ez azonban nem jelenti azt, hogy új egyház született volna, a részegyházak megőrzik jogi önállóságukat - közölte Bölcskei Gusztáv, tiszántúli református püspök pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.

Szausev Xénia

A tájékoztatót megelőzően a négy hazai református egyházkerület, valamint a kárpátaljai, az erdélyi, a királyhágó-melléki, a szerbiai és a szlovéniai részegyház összefogásával az alkotmányozó zsinat mondta ki az egységes Magyar Református Egyház megalakulását.

Az újraegyesítésre 1881 óta nem volt példa. Akkor ugyancsak Debrecenben hozták létre a Magyar Református Egyház teljes szervezeti egységét, de a trianoni döntést követő határátrendeződés újból szétszakította az egyházat.

A püspök az egységesült egyházat olyan festményhez hasonlította, amelyet visszahelyeztek abba a keretbe, amelyből korábban kiszakították. A keret pedig - mint mondta - nem díszítőelem, hanem tartást ad a képnek.

Szólt arról is, hogy a közös zsinat pedig csak azokban a kérdésekben dönt, amelyekre saját egyházi testületei felhatalmazták.

Bölcskei Gusztáv elmondta azt is, hogy az alkotmányozó zsinaton - tizedikként - csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz az Amerikai Magyar Református Egyház.

Azt, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szervezetileg nem csatlakozott az egységes egyházhoz, Bölcskei Gusztáv "józan és bölcs" döntésnek nevezte.

Fazekas László, a szlovákiai egyház püspöke fontosnak nevezte az egyesülést, szerinte "az egység magától értetődő a széttagoltság ellenére is".

Elmondta: egyháza 9 egyházmegyéjéből 2 szlovák, s neki kötelessége megőrizni a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egységét.

A püspök reményét fejezte ki, hogy egyházukban a kisebbség kezelése példa lesz arra, hogy a magyar kisebbséget is így kezeljék Szlovákiában. Mindemellett kilátásba helyezte, hogy a jövőben tevőlegesen is részt vesznek a közös munkában.

Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke "Isten csodájának" nevezte május 22-ét, az egyesülés napját, amely beteljesedést jelent az identitásukat nehéz időszakokban is őrző erdélyi magyaroknak.

Az alkotmányozó zsinathoz kapcsolódó ünnepség részeként, pénteken délben Debrecenben, a Kossuth téren tartott tűzoltási és műszaki mentési bemutatón részt vett Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy is.

Debrecen belvárosában délután egyesítő menetet tartanak, amelyen szervezői becslések szerint 15-20 ezren vesznek részt, majd délután 4 órakor az egész Kárpát-medencében megszólalnak a református templomok harangjai, Debrecen főterén pedig felolvassák az alkotmányozó zsinat üzenetét.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!