Belföld

2009.06.26. 02:27

Tegyünk az itt élők érdekeiért! Közhasznú akcióinkról

Balatonfüred - Közös érdekünk a sikeres együttműködés - hangsúlyozta tegnap Győrffy István központi főszerkesztő a PLT médiatalálkozóján.

Nagy Terka

A Pannon Lapok Társasága (PLT) sajtótájékoztatóra hívta Fejér, Vas, Veszprém és Zala megye helyi televízióinak, rádióinak képviselőit a balatonfüredi Flamingó Hotelbe, ahonnan a Klára hajóval kifutva a Balatonon ismertettük négy megye öt napilapja most kezdődő és sokakat érintő akcióit. 

A helyi sajtó megjelent képviselőit Gere Henriette, a PLT marketingvezetője köszöntötte, majd Győrffy István központi főszerkesztő ismertette lapjaink legutóbbi közhasznú akciójának eredményeit, amelyeket részben a helyi médiumok közreműködésével értünk el. 

A Tegyünk rendet környezetünkben! akciónk során a négy megyében összesen 91 olvasói jelzésre 75 cikket írtunk, 14 hatósági eljárást kezdeményeztünk és 16 illegális szemétlerakót számoltunk fel. Július 2-án újabb akciót indítunk Tiszta levegőt! Tegyünk együtt a parlagfű ellen! címmel. 

Veszprém megyében már 10 éve zajlik a Keressük a legkedveltebb nyaralóhelyet sorozatunk, amelyhez csatlakozik az idén saját akciójával Fejér, Vas és Zala megye napilapja, továbbá a Somogyi Hírlap is. 

A Balaton Fejlesztési Tanáccsal közösen szervezzük a rászorulók üdültetési programját, a korábban állami támogatást kapott vállalkozások bevonásával. 

Mindebben várjuk a helyi rádiók, televíziók segítő közreműködését is. A sajtótájékoztatón Elekes András, a Fejér Megyei és a Dunaújvárosi Hírlap, Barták Péter, a Napló, Halmágyi Miklós, a Vas Népe főszerkesztője, valamint Mihovics József, a Zalai Hírlap felelős szerkesztője ismertette a lapok aktuális saját akcióit, többek között az esküvői fotók versenyét, a helyi szépségversenyek szervezését, a gyermekmosoly-pályázatot és a falujáró sorozatot.

Végezetül Gere Henriette az online fejlesztésekről, Győrffy István a lapok tartalmi változásairól és a vasárnapi kiadások várható megújulásáról beszélt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!