Belföld

2009.07.22. 02:27

Hazaviszik az amerikait - Zircnél lőtték le a repülőjét

Zirc - Hatvannégy év után térhet haza a II. világháborúban elesett Marvin Steinford J. törzsőrmester. Az amerikai katona földi maradványait tegnap exhumálták a felső temetőben.

Szabó Péter Dániel

Öt évvel ezelőtt, 2004 őszén helyeztette át Zirc önkormányzata a város központjában, a Rákóczi téren lévő katonai sírokat a Borzavári úti felső temetőbe. Az exhumálás során 26 orosz katona földi maradványai mellett egy amerikai azonosító jegyet is találtak.

Az azonosító jegyről, amit katonai zsargonban dögcédulának neveznek, a későbbi kutatások során kiderült: Marvin Steinford J. törzsőrmesteré volt. 

A II. világháborúban hősi halált halt katona egy amerikai B-17G típusú bombázó legénységének tagja volt, a gépet Magyarország felett, Zirc közelében lőtték le 1945 márciusában. 

Steinfordot azóta a szolgálatteljesítés közben elhunytak közé sorolták a tengerentúlon, mígnem az azonosítója előkerült a Rákóczi téri sírok 2004-es feltárása során.

- Az ügyben illetékes hadisírgondozó iroda felvette a kapcsolatot az Egyesült Államok védelmi minisztériumával, akik szerették volna hazaszállítani háborúban elhunyt katonájukat. 

Ezért engedélyt kértek és kaptak az orosz, illetve magyar féltől az újabb exhumálásra - mondta el dr. Holló József altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, aki Evan G. Roelofs ezredes, amerikai légügyi attasé, Brednev Ivan ezredes, orosz katonai attaséhelyettes és több hazai és külföldi szakember társaságában a helyszínen felügyelte a munkálatokat.

A tömegsír feltárását követően a katonák földi maradványait a Magyar Természettudományi Múzeumba szállították, ahol szakemberek végzik majd el az azonosítási munkálatokat. 

Az orosz katonák csontjai egy héten belül visszakerülnek a végső nyughelyül szolgáló zirci felső temetőbe, míg Marvin Steinford J. maradványait repülőgéppel szállítják a tengerentúlra, hogy 64 év elteltével az anyaföldben nyugodhasson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!