Belföld

2010.10.19. 11:45

Megérdemlik a folytatást a helyi rádiók

Nem kérdés, hogy helyük van a piacon. A legutóbbi iparági kutatásból pedig az is kiderült, az emberek barátként tekintenek rá. A több mint 15 éves magyarországi helyi rádiózás nem mellesleg közel 1500 család számára jelenti a megélhetést. A tulajdonosok pedig bíznak a folytatásban.

Napló Online

A kormányváltás következtében szinte mindenütt, így a médiapiacon is erőteljes átrendeződés vette kezdetét. A Helyi Rádiók Országos Egyesülete örömmel nyugtázta, hogy létrejött az új Médiatanács, A legnagyobb hazai rádiós szakmai szervezet bízik benne, hogy az újonnan alakult grémium döntéseivel gyorsan megszűnik az iparágat hónapok óta körülvevő jogbizonytalanság.

Radetzky András, HEROE elnök reméli, hogy a kormányprogramban emlegetett mikro, kis- és középvállalkozások támogatása a helyi rádiós piacon is visszaköszön: “Kiemelten fontosnak tartom, hogy a médiapiacon is megerősödjön a minőségi szolgáltatást nyújtani képes magyar vállalkozói középréteg. A helyi rádiók az elmúlt több mint másfél évtizedben saját erejüknek és kitartásuknak köszönhetően - legtöbbször minimális támogatással, vagy éppen a nélkül - maradtak talpon az egyre kíméletlenebb piaci versenyben, gyakran óriási tőkeerővel rendelkező nemzetközi médiabirodalmakkal szemben. Eközben minőségi média tartalmat hoztak létre, a helyi közélet kiemelkedően fontos szereplőivé váltak. Megérdemlik a folytatást” - hangsúlyozta az elnök.

A közeljövőben majd hetven hazai rádióállomás műsorszolgáltatási szerződése jár le, a rádiótulajdonosok kivétel nélkül folytatnák. Jelenleg megközelítőleg 250 rádióállomás működik az országban, 150 ezek közül helyi vagy regionális adó nyilatkozta az egyesület szóvivője. Pintér Dániel Róbert hangsúlyozta: a legfrissebb iparági kutatások rávilágítottak, hogy az emberek barátként tekintenek a rádióra, szívesen informálódnak rajta keresztül, hitelesnek tartják. A megkérdezettek 65%-a napi rendszerességgel hallgat rádiót, ezzel az internetet és a napilapokat megelőzve a második a médiumok rangsorában.

A hallgatók 41%-a gondolja úgy, hogy a rádió szórakoztat, és majdnem ugyanennyi megkérdezett - 36% - szerint a helyi rádiókban olyan információkat kap, amelyekről szívesen beszélget a barátaival. A magyarok 60%-a gyakran tájékozódik helyi, városi témákról. Csupán 5%-ot nem érdeklik a lokális tartalmak. A legkeresettebb témák a helyi közlekedés, kulturális események és sport. Ezekről pedig a helyi rádiók számolnak be a leggyorsabban.

A helyi rádiók népszerűsége több mint tíz éve töretlen: a 19 megyeszékhely háromnegyedében évek óta helyi adó vezeti a hallgatottsági versenyt, maga mögé utasítva összes országos vetélytársát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!