Belföld

2010.12.15. 14:11

Jobbik: arccal és névvel mutassák a súlyos bűncselekmények elkövetőit

Budapest - A Jobbik azt szeretné, ha a tényleg súlyos bűncselekmények elkövetőinek arcát és nevét közzétennék az illető lakókörnyezetében, vagy akár az országos médiumokban is.

MTI

Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: ehhez a büntető eljárásról szóló törvényt kellene módosítani.

Az ellenzéki politikus szerint szakítani kell azzal a szemlélettel, ami csak a bűnözőknek enged jogokat.

A jobbikos politikus felidézett egy Borsod megyében történt esetet, amikor egy "emberi mivoltukból régen kivetkőzött cigány házaspár, a nagypapával kiegészülve hosszú éveken keresztül kínozta és brutális módon erőszakolta meg saját gyermekeiket".

Erre az eseményre 2008-ban derült fény, a gyerekek ezután állami gondozásba kerültek. A múlt hét folyamán azonban a bíró kiengedte az előzetes letartóztatásból a súlyosan pszichopata elkövetőket azzal, hogy a bűncselekmény megismétlésétől nem kell tartani, sem az elrejtőzéstől - ismertette.

Lenhardt Balázs szerint döbbenetes, hogy ilyen események megtörténhetnek a XXI. században.

A Jobbik nemcsak azt követeli, hogy a gyermekvédelmi rendszert szervezzék újjá, hogy az ilyen esetek hamarabb kiderüljenek, hanem azt is, hogy hatékony védekezési mechanizmust dolgozzon ki az állam - szögezte le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!