Belföld

2012.06.11. 11:11

Tojással dobálták Demszkyt, közmunkára ítélték őket

Budapest - Közérdekű munkára ítélte hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azt a két fiatalt, aki három éve tojással dobálta meg Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármestert.

MTI

A városvezetőt 2009 áprilisában éppen a PKKB épülete előtt hajigálták meg tojásokkal, amikor a Polgár Tamással, a Tomcat néven ismert radikális bloggerrel folytatott perről távozott. Az egyik tojás eltalálta a politikust.
   
Németh Leona bíró szóbeli indoklása szerint az esetről készült videofelvételek alapján kétségtelenül bebizonyosodott, hogy mi történt. Ezt a vádlottak az eljárás során -időnként változó tartalommal - tett vallomásaikban is jobbára elismerték. Mindazonáltal vitatták bűnösségüket, és azt hangoztatták, hogy amit tettek, az nem bűncselekmény, nem volt veszélyes a társadalomra, és a véleménynyilvánítás szabadságának keretei között maradt.
   
A vádlottak az eljárás során azzal is védekeztek, hogy Demszky Gábor fasisztának, újnyilasnak bélyegezte őket mint egy tüntetés résztvevőit, és ők "kisemberekként" nem láttak más lehetőséget a kellő súlyú reagálásra, mint hogy tojással megdobálják. Ez a tiltakozási forma szerintük Nyugat-Európában bevett, és nem is büntetendő.
   
A vádlottak szerint a sértett volt az, aki a vádbeli időszakban politikai tevékenysége miatt megbotránkozást, közfelháborodást keltett, amerre csak megjelent.
   
A bíró szóbeli indoklásában rámutatott: a vádbeli garázdaság bűncselekmény megállapításához nem csak a fenti eredmény szükséges, de az is, hogy az elkövető erőszakos magatartást tanúsítson.
   
Emlékeztetett: a vádbeli cselekmény előtt nem sokkal a büntető törvénykönyv garázdaságot szabályozó paragrafusa kiegészült egy új szakasszal, amely szerint az is erőszakos magatartásnak minősül, ha a támadó jellegű fizikai ráhatás "nem alkalmas testi sérülés okozására".
   
A törvényalkotó a személyre irányuló tojásdobolást így üldözendő cselekménnyé, garázdasággá nyilvánította, függetlenül attól, hogy azt a véleménynyilvánítás szándékával követték-e el - tette hozzá Németh Leona.
   
A büntetés mértékéről kifejtette: a korábbi védői indítványban szereplő próbára bocsátást nem tartotta elegendőnek, ezért szabott ki 30 nap közérdekű munkát, amit fizikai munkakörben kell majd letölteniük a vádlottaknak hétről hétre a pihenőnapokon, naponta hat órában.
   
A két büntetlen előéletű Pest megyei fiatal - egyikük szakmunkástanuló, a másik munkanélküli informatikus - a védőjével együtt tudomásul vette az elsőfokú döntést, ám az egyelőre nem emelkedett jogerőre, mert az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a fellebbezés kérdésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!