Belföld

2012.10.31. 08:40

Gyász és költség - Csak béreljük az örök nyughelyet

Veszprém - Régebben a gyász szinte kötelezően egy évig tartott, addig feketében jártak a közeli hozzátartozók és volt idejük feldolgozni a hirtelen veszteséget.

Varga Ibolya

Nem ünneprontásnak szánom, de a halál  üzlet  is, és nem az önkormányzatoknak.  Puskás Béla, az Országos Temetkezési Egyesület ügyvezető igazgatója adatai szerint  egy  átlagos  koporsós temetés mintegy  kétszázötvenezer forintba kerül, de ennek akár négyszerese is lehet. Az urnás temetés valamivel olcsóbb, a  felső határa is alacsonyabb, bár lehetnek különleges, drága elvárások. A falvakban és a nagyobb városokban az árkülönbség akár harminc-negyven százalékos is lehet.

A magyar jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a halottunkat akár a kertünkben helyezzük örök nyugalomba. Az urnával eddig más volt a helyzet, azt akár haza is vihették a hozzátartozók, ám a jövőben a temetkezésre vonatkozó jogszabály módosításában ezt meg akarják tiltani.

Az utóbbi időben gyakran fordul elő, hogy a halottért nem jelentkeznek hozzátartozók, vagy nem viszik el a hamvakat. Az önkormányzatok temettetik el ilyenkor a halottakat, erre általában nyolcvanezer forintot szánnak, és a szerény elhantolás ebből az összegből állítólag ki is kerül.

Szakács Bálint, egy temetkezéssel is foglalkozó vállalkozás munkatársa szerint a sírhelyeket nem vásároljuk meg, hanem csak béreljük meghatározott ideig. Csaknem minden temetőben már a bejáratnál olvashatjuk, hogy mennyi időre válthatjuk meg a sírhelyet. Általában az urnás temetésnél tíz, a koporsósnál huszonöt, a kriptásnál ötven évre válthatjuk meg a helyet. Amikor ez lejárt és nem váltja meg  senki, akkor újra hasznosítják a területet. A közhidelemmel ellentétben ez nem üzlet a fenntartónak, legyen ez az önkormányzat vagy az egyház. A temetőben ugyanis a fenntar- tónak kell gondoskodnia az általános rendről és a kornak  megfelelő felszereltségről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!