Belföld

2015.11.08. 18:22

Siófokon sikerrel szorították vissza a buliturizmust a parti zónában

Siófok – A város lélekszáma a nyári szezonra a téli létszám ötszörösére emelkedik. A városvezetés az idegenforgalmi fejlesztések mellett azonban ma már az ipar fejlesztését is az elsődleges feladatok közé sorolja.

Tóth B. Zsuzsa

Potocskáné Kőrösi Anita alpolgármester bemutatta a Naplónak a városvezetés terveit, Siófok jelenlegi helyzetét.

– A képviselő testület elfogadott egy hosszú távú koncepciót és integrált településfejlesztési stratégiát, amelyben megfogalmazta, hogy nem csak az idegenforgalom felé nyit a város, hanem próbál ipari területeket is fejleszteni. A ciklusprogramban fogadták el az idegenforgalmi fejlesztésekhez kapcsolódó három fő beruházást. A Petőfi sétány tovább fejlesztését a Beszédes József sétányig, továbbá a vízen egy attrakció, egy sétány kialakítását, valamint a sóstói strand fejlesztését.

A megújult siófoki városközpont az Európa legszebb főtere díjat érdemelte ki ebben az évben
Fotó: Tóth B. Zsuzsanna

Továbbá a rózsakert és környéke felújítása ugyancsak jelentős feladat. Ezek mellett a kulturált szórakozás elérése érdekében a buliturizmus erőteljes visszaszorítása szintén fontos célja a mai városvezetésnek. Utóbbi kialakulása hosszú évek folyamata volt, így a visszaszorítása sem megy egyik napról a másikra. Az első lépés volt a közterületen, a kritikus zónában a szesztilalom bevezetése, ami a köztéri, nem pedig a vendéglátóegységekben való alkoholfogyasztást illeti. Tájékoztató táblákat helyeztünk el a néhány négyzetkilométeres területen, a szálláshelyeken tájékoztató anyagokkal hívtuk fel az új szabályra a vendégek figyelmét, valamint a városőrség ugyancsak figyelmeztetett mindenkit a helyszínen. Amint azt a rendőrség is megerősítette, eredménnyel jártunk, drasztikus a visszaesés. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a lakosság érdekeit is szem előtt tartottuk ezzel, hiszen előfordult, hogy nemcsak a közterületeken szemeteltek, hanem az ingatlanok udvaraira szintén bedobálták a sörösdobozokat a turisták – nyilatkozta az alpolgármester. A buliturizmus visszaszorítása érdekében is tervezett következő lépés egy olyan trend, marketing kialakítása, rendezvények, célzott programok szervezése, amelyekkel a családosokat, a turisták széles korosztályát lehet a városba csalogatni. 

Hozzátette, hogy a regisztrált bűncselekmények száma ugyancsak jelentősen csökkent. A bűnmegelőzési centrum működése nagyon fontos a jövőben is, miként a térfigyelő kamerarendszer folyamatos telepítése szintén. A kamerák ma már a rendőrségre vannak bekötve. Szólt arról is, hogy örvendetes módon 4,5 százalékkal nőtt az idegenforgalomból származó bevétele a városnak. Az év első kilenc hónapjában emelkedett a korábbi évihez képest a vendégéjszakák száma, amely közelít az egymillióhoz. Ebben még nincsenek benne az őszi szünet adatai, abban az időszakban is jó forgalmat bonyolítottak a szállodák.

– Szintén jó hír, hogy az Európa legszebb főtere díjat érdemelte ki a város idén. Az elismerés előzménye, hogy 2014-ben a város a Virágos Magyarországért versenyen Siófok mint a legszebb város ért el ezüst minősítést. A díj odaítélésekor azonban nem csupán a virágosítást vette figyelembe a zsűri, hanem egyebek mellett a fenntarthatóságot, turizmust, fejlesztési terveket is. Elindulhattunk így az Entente Florale Europe nemzetközi megmérettetésen, amelynek zsűrije a legszebb főtér különdíját adta városunknak az európai országok indulói közül. Több- éves munka eredménye ez, hiszen már 2011-ben elkezdtük a mai főtér kialakítását. Mostanra egy impozáns, lezárt főtere van a városnak, korzóval. Megújult a könyvtár, a víztorony, a bevásárló- központ megépülésével pedig egységes kerete lett a főtérnek. Természetesen tervezzük, hogy a virágosítási versenyen folyamatosan indulunk ezután is – mondta Potocskáné Kőrösi Anita.

Megtudtuk továbbá, hogy a városban folyamatos az utak felújítása. Siófoknak 17 kilométer hosszú partszakasza van, a hat városrésznek köszönhetően is óriási a terület. A korábbi években a belváros köré összpontosultak a beruházások, most a külterületekre is figyelnek.

A városfejlesztés része, a munkahelyteremtés feltétele lesz, hogy rövidesen összeszerelő üzemek, környezetbarát tevékenységek, inkubátorház kaphat helyet az iparterületen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!