Belföld

2017.05.26. 12:45

A tetőn bujkált a többszörösen körözött fiatal

A rendőrök egy szolnoki ház tetején fogták el a többszörösen körözött 18 éves fiút.

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás bűntett és más vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást S. Lajos szolnoki lakos ellen.

A fiatal 2017. április 9-én reggel bemászott egy vállalkozás telephelyére, bement az épületbe, majd az öltözőszekrényekből különféle használati eszközöket lopott el. A telephely udvarán álló nyitott gépkocsikban is kutakodott, végül elmenekült a helyszínről.

A szolnoki nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény gyanúsítottját. Sőt azt is megállapították, hogy a fiatal 2016. decembere óta több, hasonló bűncselekményt is elkövetett Szolnokon. Volt, hogy lakóházak udvaráról lopott létrát, kerekeket, kerékpárvázat, máskor akkumulátort, felniket, fémhulladékot, de leginkább parkoló gépkocsikból tulajdonított el pénztárcákat, elektronikai eszközöket.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság „Tisza" Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai 2017. május 25-én hajnalban fogták el - a több hatóság által is körözött - fiút, aki egy szolnoki ház tetején bujkált a rendőrök elől.

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalt, a Szolnoki Járásbíróság pedig 2017. május 26-án elrendelte előzetes letartóztatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!