Az orosz őserősport

Némi méregetés és kérdezősködés után Tanár Úr - ahogy Robit néha becézzük - gyorstalpaló edzést tartott golyózásból, és megtörtént a beavatás: az első kétkezes lengetésünk, mint a golyózás legalapvetőbb gyakorlata maga a mestergyakorlat. A baráti társaságban voltak akik azonnal rákattantak, mások, jómagamat is beleértve, ízlelgették, fontolgatták, náluk kicsit tovább tartott a nagy erőnlétet követelő edzéssel való barátkozás.

A mendemondák szerint az orosz sereg elöljárói ágyúgolyóra fogantyút hegesztettek, hogy a katonáknak legyen mivel erősíteniük, mások szerint - és talán ez áll a valósághoz a legközelebb - piaci súlymérték lehetett egy vagy két évszázaddal ezelőtt. Persze ez a változat kevésbé romantikus. Mára azonban a girya, vagy más néven kettlebell a világ egyik legkeményebb erőnléti sportjává nőtte ki magát.

Pavel "Kettlebell" Tsatsouline orosz sportszakember, a szovjet katonai különleges erők edzője 88-ban mutatta be a nagyvilágnak - az akkoriban igen csak ismeretlen - girya golyót és az általa kifejlesztett edzésprogramot. Sikerességét bizonyítja, hogy - néhány évre rá - a neves Rolling Stones magazin Az év legizgalmasabb edzője elismeréssel illette, hozzáteszem, méltóan.

Jómagam is lelkes hódolója vagyok a golyózásnak - ahogy mi azt szűk baráti körben hívjuk. A mi girya történetünk  Kertai Róbert révén kezdődött. Emlékezete szerint sok éve, még a judo versenyzés időszákban ukrán versenytársainál - mára jó barátai - látott először golyót. A sors újfent összehozta velük úgy két évvel ezelőtt, és így került hozzá az első 16 kilós girya golyó, amely segítségével elsajátította az alapokat. A golyósúlyozás érdekessége, hogy egy pud (orosz kereskedelmi súlymérték) valamivel több mint 16 kiló. Így lettek a golyók súlyfokozatai 812 1620 kilogramm, ezen felül negyedpudonként nehezebbek.

Hogy mi lett e a barátkozás vége? Nem túlzás, ha azt mondom, amolyan golyófüggőség, amolyan egészséges megszállottság. Azóta több tucat különféle golyóval megszámlálhatatlan variációjú gyakorlatok és edzésprogramok révén nyüstöljük magunkat hétről hétre. De mitől ilyen jó ez? - elmélkedünk és beszélgetünk róla Robival.

Elsősorban, és talán ennél nincs is fontosabb, egyértelműen tapasztalható, érezhető a folyamatos fejlődés egyaránt erőben és erőnlétben. Edzésről edzésre, hétről hétre, hónapról hónapra terhelhetőbbé válik az ember, nő a sorozatszám, nő a gyakorlati idő, szóval az ember a brutális fáradság mellett szinte minden esetben elégedettséget érez az elvégzett munka után, ami normál esetben nem feltétlenül kell hogy több legyen, mint egy óra. Előfordul, hogy edzés után szótlanul, lihegve, verejtékben úszva csak bambulunk magunk elé, és maximum annyit tudunk hozzáfűzni a történtekhez, hogy ez most igazán durvára sikerült.

Lengetések, szakítások, guggolások, járások, nyomások egy golyóval, két golyóval, egyszerre vagy váltott kézzel, ilyen fogással, olyan fogással, időre, darabszámra, egy perc, két perc, amennyi perc, annyi pihenő köztük. Snatch, swing, burpee, clean, press, push, csak néhány a hivatalos gyakorlatok elnevezéseiből, amelyek kombinációinak határt mindössze a kreativitás és a véges emberi erőnlét szabhat.

Akkor ma hatkor, igaz? - elégedetten zárjuk Robival a már oly sokszor átbeszélt témát és válunk el egymástól egy jó, kimerítő délutáni edzés reményében.

(Pavel Tsatsouline nevéhez kapcsolódó szöveg egy részének forrása a www.kettlebell.hu weboldalról származik)

Leleplezzük a testépítés ősét

Egy másik mítosz szerint a mai body buildingben ismert és használt, a rudak végén egyenlő arányban felhelyezett súlyok őse is a girya golyókban keresendő (feltételezem, hogy testépítés szerelmesei legszívesebb a fejemet szegnék e kijelentés miatt). Eltávolították a fogantyúkat, rudat helyeztek közé, majd nyomásokkal és emelgetésekkel próbálkoztak kisebb-nagyobb sikerrel.

Ő Csaba. Az általa jól ismert és bevált gyakorlatokat és azok variációinak mindegyikét önzetlenül átadta nekem, és neki köszönhetően szinte új perspektívában láttatta meg velem a sportot.

Másfél éve, fanyalogva vettem kézbe először golyót. Piros, ütött-kopott tizenhat kilós volt. Bevertem vele a térdem és az alkarom, nehéz is volt, és nem túl barátságos eszköz, a fene vitte volna el, gondoltam időnként, fájdogált a hátam, szóval inkább nyűg volt, mint sem élvezet. Idővel szépen lassan kiegyenesedtem, ellazultam, tökélesedett a lendület és erő együttes alkalmazása, combjaim a lábgyakorlatok során hihetetlenül megerősödtek, kondim egyre jobb lett.

Egyszer csak elkezdtek özönleni a jobbnál jobb ötletek. Elmélyülve kezdtem összeválogatni a különféle mozgásokat és gyakorlatokat, tökéletesítettem az gyakorlat időt a pihenőidővel, majd magam is meglepődtem, milyen fejlődésen mentem át viszonylag rövid időn belül. Úgy éreztem mindent tudok már, rohadt erős vagyok, jöhet a következő lépcsőfok, a húsz kilós golyó!

A tapasztaltak hidegzuhanyként értek... Szinte újra kellett értékelnem az egész edzést. A nagyobb súly rávilágított technikai hibákra, még az alapgyakorlatokban is, csökkent sorozatszám, csökkent az idő, ismét kegyetlen izomlázban szenvedtem hetekig. De így jó! Kezdődik minden elölről!