Borosta

2011.04.14. 06:19

Rovó Tamás, a szenvedélyes mozdulatművész

Tizenkét évig a Győri Nemzeti Színház tagja volt. Megalapította Győr első hip-hop tánccsoportját. Ma a székesfehérvári Vörösmarty Színház táncművészeként varázsolja el a közönséget.

Kővári Gabriella

Rovó Tamás táncos családban nőtt fel: édesapja és öccse is táncművész, lánytestvérei hobbitáncosok, sőt  kislánya is táncosnak készül. Valószínűleg eleve a génjeiben hordozza a mozgás szeretetét.
- Édesapám hatéves koromtól vitt az edzéseire, és  "megfertőződtem". Amikor végeztem a pécsi balettiskolában, éreztem, hogy még nem vagyok kész. A Szegedi Balett vezetője és koreográfusa, Imre Zoltán ösztönzött a kemény, kitartó munkára. Napi hat-nyolc órát gyakoroltam. A győri évek alatt rengeteget csiszolódtam, és bízom benne, hogy  Bakó Gábor mesteremnek és  édesapámnak köszönhetően valódi táncossá váltam.

 



Tanulmányai után a Győri Nemzeti Színház szólistája volt több mint egy évtizeden át. Majd egy németországi kis  kitérő után hazatért, és éppen akkor  a Vörösmarty Színház táncosokat keresett. A kétkörös próbatánc komoly megmérettetés volt - emlékszik vissza -, és rengeteg jelentkező közül esett rá a választás.
Azóta számos darabban megcsillogtatta tehetségét. Táncolt a Kabaréban, a Godspell című musicalben. Megkapta a Pán Péter című darabban Hook kapitány szerepét. A kommunizmus története elmebetegeknek című színműben pedig új kihívás elé állították: a tánc mellett szöveges feladatot is kapott. Rövidesen a  Mágnás Miskában láthatjuk újra a színpadon.
Nehéz eldöntenie, hogy mely sikereire a legbüszkébb.

- Természetesen a színháziakra és a díjaimra,  de magától értetődően a tanítványaimra is. A tánctanítás nagyon sok örömet hoz. Tizenkilenc éves koromtól tanítok gyerekeket, és sokáig versenyeztettem. Fehérváron is szerveztem egy jó csapatot: a Szent Imre iskolában tartok órákat. Hip-hoppal kezdtem, most  musicalekre készítek koreográfiákat. Tavaly a Hair volt műsoron, jelenleg  a Rómeó és Júliát mutatjuk be a szülőknek. Terveim között szerepel karaktertáncok oktatása is: matróztánc, takarítónők tánca, egyebek. Ugyanakkor felnőtteknek is tartottam már aerobik jellegű órákat.

- Több tanítványom nagy sikereket ért el. Eljöttek  a tanfolyamra, elvégezték a balettiskolát, végül hivatásos táncosok lettek - büszkélkedik Tamás jogosan. Vágya, hogy minél több emberrel megszerettesse a táncot, a mozgás szépségét. Cáfolja, hogy lennének született kétballábasok.
-  Mindenkit meg lehet tanítani táncolni. Gyakorlás, idő, hozzáállás és szorgalom kérdése minden. Egyik tanítványom, Rákász Dániel minden szabad pillanatában gyakorolt. Jelentkezett egy tévés tánc-tehetségkutatóra, és mára világszerte ismerik. Most éppen Németországban a Dirty Dancing című musical főszerepében táncol!

 


 
Magától adódik a kérdés, hogy aki napi hat-nyolc órát végigtáncol, vajon miképp őrzi testi-lelki egészségét?
-  Egyedül ez sem megy. Salacz Tímea gyógymasszőr a Godspell próbaidőszaka alatt kezdte  a társulat tagjait naponta négy-öt órán át masszírozni, és azóta is kezelésben tart többünket. Először majdnem belehaltam a gyúrásba, de aztán megtapasztaltam, hogy ez a kínzás valóságos áldás! Kevésbé vagyok sérülékeny, vagy ha mégis lesérülök, hamarabb gyógyulok, és sokkal lazábbak az izmaim is.
Nemrégiben jelent meg  Müller Péter tánckönyve. Az író, drámaíró úgy vélekedik, hogy a tánc spirituális.

- A táncnak valóban nagyon jó mentális hatása is van. Amikor lelkileg mélypontra kerültem, jó barátom, Keller János színművész javaslatára olvastam spirituális témájú írásokat, amelyek segítettek továbblépni.  Gondterhelt időszakaimban,  az élet fordulópontjain, mindig a táncba menekültem. Még a  koreográfiáim  is árulkodnak róla, hogy melyik évben milyen volt a sorsom. Amikor kicsit nehezebb volt, szomorúbb és feszesebb számokat készítettem, amikor rendben volt az élet, vidám pörgőseket. Most  rendben van - mondta mosolyogva a színház fiatal - művésze.

Tevékenységét többször elismerték

Rovó Tamás harminchárom évesen már számos  neves díj birtokosa. Páros show-táncban ért el világbajnoki harmadik címet, Európa-bajnokként másodikként állhatott partnerével dobogóra. 2005-ben az Év sporttáncosai és Érdemes sporttáncosok is lettek. Három év múlva átvehette a Nemzetközi Táncszövetség legmagasabb kitüntetését,  A Sporttáncok Mestere, valamint A tánc világáért-A világ táncáért nemzetközi díjat. Tanári munkájáért  Táncpedagógusi Nívódíjat kapott a  Magyar Divat és Sporttánc Szövetségtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!