Az öreg masina dicsérete

A lábam majd’ lefagyott (a Trabant nem a megfelelő beltéri fűtéséről volt híres), de nem igazán érdekelt, ha kellett volna gyalog is megteszem az utat. Addigra már túl voltam egy általános iskolás számtech-szakkörön (főleg ZX Spectrumok és plus4-esek képviselték a gépparkot), és eleget nyüstöltem nagybátyám C64-ét, hogy tudjam, saját számítógép nélkül mit sem ér az életem. A gépet persze javarészt játékra használtam – apám nagy bosszúságára -, a Basic programozásban kábé csak a "Hello World"-ig jutottam. The Last Ninja, Commando, Bruce Lee, Barbarian, majd egy floppy meghajtó beruházása után az SSI szerepjátékai, amik hónapokra a monitorként használt Junoszty tévé elé szögeztek.

Naná, hogy ehhez hasonló nyúlós nosztalgia fogadott az immár 13. alkalommal megrendezett ajkarendeki Árok Party-n - no és pizza és sörhegyek, oroszlánszag, és geekek tömegei.

Az évente ismétlődő rendezvény a 8bites számítógépek rajongóinak Mekkája, egy kicsiny, de fanatikus szubkultúra találkozóhelye. Bár a buli nem csak a Commodore 64-ről – hanem többek között Plus4-ről, Atariról, Amigáról és Spectrumról is – szólt, a legtöbb kiállított és használt kütyü, pólófelirat, és hajba nyírt logó mégis ehhez a kultikus számítógéphez kötődött.

És ha már kütyük: az említett számítógépek mellett az Árok Party-n akadt lézerlemez (rajta analóg jelekkel kódolt filmekkel!), robotkar, és ezernyi nyalánkság, mint a C64-re fejlesztett, házilag (többek között írógépből és hajszárítóból) barkácsolt szkenner, amelyet igazi sztárként fogadtak, csak úgy villogtak a vakuk és az okostelefonok. Hasonló fogadtatást kapott az 1994-ben megjelent - és ezzel a C64 hattyúdalának is számító -, magyar fejlesztésű számítógépes szerepjáték, a Newcomer felújított verziójának ősbemutatója.

Ennél nagyobb sztárként csak az egykori Commodore Világ szerkesztőségét fogadták – Rucz Lajost, Kis Gettót, CoVboyt, és a többieket -, akik a hazai játékújságírás úttörőiként váltak kultikus nevekké. Rucz Lajos, a lap kiadója, felvázolta az újság születését és hőskorszakát, miként vált az 1989-es indulás után egyfajta "közösségi médiává", évtizedekkel a Facebook előtt. Röpködtek a sztorik az akkori viszonyokról, kazettamásolásról (30-40 darab kétkazettás magnó a nap 24 órájában másolta a játékokat), és CoVboy stílusteremtő levelezési rovatáról, amelyre egy időben több ezer levél is érkezett. Turcsán Tamás (Shy), a beszélgetés moderátora kiemelte, hogy a Commodore Világ egy generációval szerettette meg a programozást, és mutatott követendő példát a következő játéklapok szerkesztőségeinek.

Az ország szinte minden pontjáról érkező retro-őrültek persze nem csak a számítógépek és a nosztalgia miatt jöttek, az Árok Party sokkal inkább társasági esemény, mint a technika imádata. A résztvevők többsége már jól ismerte egymást, vagy ha nem, itt gyorsan összebarátkozott. Vagy az informatikai feladványokkal nehezített (bár esetükben inkább könnyített) activityn, vagy az esti koncerteken, amelyek azért szintén retro jegyében teltek. Fellépett például a pápai Bubu, aki játékkonzol (Game Boy)+gitár felállásban nyomta a meglepően jó chipzenét. A legnagyobb tombolás azonban a SIDRip Alliance zenekart fogadta, akiknek fúziós zenéjüket jobb híján C64/rocknak nevezhetjük, és olyan klasszikus játékok zenéit ötvözik kemény riffekkel, mint a The Last Ninja, Krakout, vagy a Duke Nukem. A buli megmutatta, hogy a szubkultúra nem csak bitbűvölő, pocakos geek-ekből áll.

A kultusz nem véletlen, a Commodore 64-ből több tízmillió példányt adtak el, megjelenésekor élte virágkorát a számítógépes játékipar (ekkoriban még egy-két ember is képes volt sikerdarabot készíteni), ekkor alakult ki a ma is élő digitális művészeti ág, a demoscene (amely az Árok Party programjának is döntő részét adta), és a mai informatikusok és szoftverfejlesztők jelentős hányada is ezen tanult meg programozni. A C64 limitált teljesítménye előnyére vált, azzal, hogy kötött adatmennyiségbe kellett dolgozni, épp a programozó kreativitását fejlesztette – manapság a fejlesztők ezzel már nem törődnek, vegyél jobb "vasat", és kész.