Borosta

2012.04.19. 07:42

Olvasóink jól döntöttek

Ajka - A lapunk Borosta rovatában tavaly bemutatott A hét hölgye verseny indulói közül olvasóink Ramasz Vandát találták legszebbnek. Így ő kapta Az év hölgye díjat a verseny végeztével.

Tóth B. Zsuzsa

Ramasz Vanda Ajkán született, majd a kőszegi gimnáziumban biológia tagozatra járt, mivel állatorvos szeretett volna lenni. Erről később lemondott, és a szombathelyi főiskola magyar-kommunikáció szakát végezte el. Jelenleg tanítónő az ajkai Molnár Gábor iskolában. Napközisekkel foglalkozik, de rajzot, technikát és történelmet is tanít. Rengeteg gyerek és fiatal veszi körül, hiszen szabadidejében évek óta lelkesen néptáncol, sőt azt a gyerekeknek szakkörben is tanítja.

Most az ELTE gyógypedagógiai karát végzi, szomatopedagógusi tanulmányokra készül, ősztől azt végzi. Azaz mozgás- és látássérültekkel szeretne foglalkozni.

- Nagyon szeretek a gyerekek között lenni, még ha estére bizony gyakran el is fáradok. Ettől függetlenül ki nem hagynám a néptáncpróbákat és -fellépéseket. Most éppen táncgálára készülünk, csíki, felcsíki, gyimesi és moldvai táncokat tanulunk. Öcsémmel együtt táncolok az Ajka-Padragkút Táncegyüttesben, Laci kétszeres aranysarkantyús, nagyon ügyes srác - mondja Vanda, akinek a kedvenc koreográfiái közé tartoznak a mezőségi és magyarpalatkai táncok. A tánc mellett kevés szabadideje jut másra, hiszen szívesen jár néptánctalálkozókra, fesztiválokra, táncházakba.

Az állatokkal való barátságot ma is ápolja, a kutyaterapeuták munkája érdekli. Reményei szerint talán egyszer ő is kiveheti belőle a részét. Ennek érdekében két, már régóta meglevő kutyusa mellé most egy harmadikat szeretne magához venni. Egy speciális terápiás kutyát, amellyel együtt dolgozik majd. Addig ő tanulja az ezzel kapcsolatos teendőket, a kutyát pedig kiképzik a feladatra. Vanda szerint nemcsak gyerekeket, hanem időseket szintén segíthet majd, hogy például pszichésen is előreléphessenek az életben. Ő maga ugyancsak nagy lépés előtt áll, bár már külön lakik szüleitől, hamarosan beköltözhet első önálló lakásába. Sőt, egy családi házba, ahol aztán a kutyákkal együtt jól elfér  majd. A kertészkedésben édesapja segítségére számít, de a nyári költözködés előtt a család többi tagja, édesanyja és öccse is bizonyára kiveszi részét a teendőkből, amelyek egy ház felújításával járnak.

Sok mozgással vigyáz az alakjára

Ramasz Vanda, a fiatal tanítónő szociális érzékenységét bizonyítja az is, hogy az egyik kutyáját, egy kuvaszt a helyi telepről vette magához, miközben van egy pici szobakutyája is. Szeret gondoskodni, el sem tudja képzelni az életét másképp. Ha pedig mégis marad egy kis ideje a rengeteg teendő és tanulnivaló mellett, szívesen hallgat zenét. Szereti Ákos, a Budapest Bár, a Quimby dalait. Közben szívesen főz, főként a speciális olasz tésztaételeket részesíti előnyben. Nyugodtan fogyaszthat ilyesmit, hiszen remek alakja van, arra mindig vigyázott. Három éve táncol, de előtte is mozgott: aerobikozott, futott, fitneszedzésre járt.

 

Az idén először lehetett szavazni a Napló Borosta és Púder nélkül mellékletében meghirdetett 2011-es Az év hölgye és Az év férfija címre. A nők között a hagyományos szavazáson Ramasz Vanda győzött, az online voksoláson Vajda Dóra volt a nyertes, míg a férfiak között mindkét kategóriában Vastag Csaba lett a legnépszerűbb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!