Bulivan

2009.12.21. 18:42

Warga Pisti saját sikereinek a kovácsa akar lenni

Hidd el címmel jelentette meg újabb albumát a Megasztár című televíziós tehetségkutató egy korábbi szériájában feltűnt Varga István. Az énekes kedvű villamosvezető saját sikereinek kovácsa akar lenni, ráadásul nevének írásmódját is megváltoztatta, a jövőben Warga Pistiként kíván szerepelni.

Gyuricza Ferenc

Mindezt azzal indokolta, hogy miután őt mindenki villamosvezető énekesként ismeri, ezért művésznevét Villamosvezető Varga Pistire változtatta. Miután ezt túl hosszúnak tartotta, így egy nem hivatalos névadói ceremónia során zenész kollegái javaslatára végül a Warga Pisti nevet akasztotta önmagára.

Az énekes azt is elmondta, hogy a tehetségkutató verseny után hiába jelent meg a Csillagok közt járok című dala, amelyet a rádiók is előszeretettel játszottak, mégis keveset hallottunk róla. Pályafutása megakadt, ezért mindenképpen szüksége volt szakmai segítségre, amit az ismert popmenedzsertől, Környei Attilától kapott meg. A korábban zenészként is dolgozó Környei egykori zenésztársát, a gitáros Kozma Tibort kérte meg arra, hogy írjon dalokat Warga Pisti számára.

A Hidd el című album részben új oldaláról mutatja be az énekest, hiszen a Boldog vagyok című dalban zeneszerzőként is közreműködött, illetve valamennyi szám szövegét ő vállalta fel, így teljes egészében az ő lelki világa tükröződik ezen a lemezen. Szövegeiben elsősorban saját problémáiról, vágyairól énekel, a mindennapi küzdelmeiről, családjáról, gyerekeiről - tiszta, őszinte egyszerűséggel.

Még több zene!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!